A Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében Suhajda Szilárd március 23-án indult Nepálba, hogy teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül mássza meg a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát. Magyar állampolgárnak az úgynevezett tiszta mászással még nem sikerült, kizárólag oxigénpalack segítségével.
Az alaptáborba már korábban megérkezett, és jelenleg az akklimatizálódás időszakában van, vagyis hozzászoktatja szervezetét a ritka levegőhöz, illetve táborláncot épít ki a hegyen. Mindezt egyedül, minden szükséges felszerelését önerőből viszi fel a hegyre, az alaptábor felett saját erejére van utalva.
)
„Csütörtök hajnalban sikeresen visszatértem a kettes táboromat jelentő sátramtól. Két éjszakát töltöttem hatezer-négyszáz méteren, illetve érintettem a hatezer-hétszáz méter fölötti magasságot is – tájékoztatott Suhajda Szilárd. – Ez a Lhoce-fal peremhasadékát jelenti, ahova könnyű terepen, a kettes tábortól viszonylag gyorsan feljuthat az ember. A hétfői, néhány órás vihart leszámítva minden zökkenőmentesen zajlott. A Khumbu-jégesés útvonala az elmondások szerint hosszabb a tavalyinál, de kevésbé tűnt fenyegetőnek, ami igazán jó hír. Jól érzem magam és várom, hogy elinduljak az újabb körre!”
A hegymászó a következő akklimatizációs kör alatt kiépíti harmadik – 7200 méterre tervezett – magassági táborát, ahol egy éjszakát el is szeretne tölteni. A folyamatos emelkedés lehetővé teszi az alkalmazkodást a légnyomás változásához, így az oxigénszegény környezethez is. Suhajda Szilárdnak várhatóan három ilyen felmenetre lesz szüksége, mielőtt a Mount Everest csúcsára indulhat. Utóbbira előreláthatólag május második felében kerülhet sor.
A Kyocera Everest Expedíció 2023 az úgynevezett Big Five-kihívás része, vagyis Suhajda Szilárd – első magyarként – szeretne feljutni a Föld öt legmagasabb hegyére. A projekt részeként 2019-ben – szintén első magyarként – megmászta a 8611 méter magas K2-t, majd 2022-ben a Lhocet (8516 méter) is, utóbbira tavaly májusig a magyar mászók közül csupán Erőss Zsoltnak és Gál Lászlónak sikerült feljutnia.
Suhajda Szilárd nyolcezres expedíciói, kizárólag pótlólagos oxigén használata nélkül
2012 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikertelen, 6400 méterig jutott
2014 – Broad Peak, Himalája, 8051 méter, sikeres
2015 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7400 méterig jutott
2016 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7000 méterig jutott
2017 – Mount Everest, Himalája, 8848 méter, sikertelen, 7950 méterig jutott
2018 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikertelen, 7000 méterig jutott
2019 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikeres
2021 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikertelen, 7526 méterig jutott
2022 – Lhoce, Himalája, 8516 méter, sikeres
Ezt olvasta már?