Súlyos ellentétek az atlétikai szövetség elnökségben a pénteki közgyűlés előtt

Feszült hangulatú közgyűlés elé néz pénteken a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), mivel az elnökség több tagja azt kérte a tagszervezetektől, hogy ne szavazzák meg a különböző beszámolókat, amit Gyulai Miklós elnök puccsszerű fellépésnek nevezett.

A MASZ élére tavaly szeptemberben ötödik alkalommal megválasztott Gyulai Miklós a szerdai sajtóbeszélgetésen közölte, már a második elnökségi ülésen váratlan helyzettel szembesült. Elmondása szerint négy elnökségi tag a vezetés ellehetetlenítését igyekezett elérni alaptalan vádaskodásokkal, rágalmakkal, többek között a szervezet működésének átláthatatlanságára hivatkozva, amelyet az elnök egyértelműen cáfolt. Hangsúlyozta, ezeknek az elnökségi tagoknak a puccsszerű tevékenysége nem szolgálja az atlétika érdekeit, amely számára családi ügy.

„Az elmúlt négy olimpiai ciklusból háromban érmet szereztünk, olyan fedett szezonon vagyunk túl, amelyben sporttörténelmi Eb-arany (Molnár Attila) és vb-bronz (férfi 4x400-as váltó) született, és elértük, hogy már nem egyszakágas a magyar atlétika” – sorolta az eredményeket Gyulai Miklós, hozzátéve, a cél az elit- és a talent-program folytatása, és elkezdődött a Nemzeti Atlétikai Program kidolgozása.

„Egyértelműen folytatni szeretnénk a munkát, amiből új Molnár Attilák lesznek, erre a recept megvan” - fogalmazott Gyulai Miklós.

Kriszt Balázs elnökségi tag, a friss csapatbajnok MATE-GEAC ügyvezető elnöke nevesítette is, kikről van szó. Szerinte Németh Zsolt (Dobó SE) és Zsivoczky-Farkas Györgyi (Honvéd) alelnök, valamint Tölgyesi Előd (ARAK) szereptévesztésben van - a hozzájuk csatlakozó negyedik elnökségi tag, Horváth Gergely lemondott. Ezek a tagok Kriszt szerint azt gondolják, hogy nekik kell irányítani, miközben „folyamatosan írásban és szóban is hazudnak”. Jelezte, szerinte a sportvezető és az edző két külön szakma a személyes érdekek miatt, ha ezt nem választják szét, az vitákhoz, szakadáshoz vezet – utalva arra, hogy például Németh Zsolt az olimpiai ezüstérmes Halász Bence edzője is.

Deutsch Péter vezérigazgató elmondta, szeretnék folytatni a közösen megkezdett szakmai munkát, hiszen a magyar atlétika eredményessége meredeken ível felfelé. Hangsúlyozta, azért is érthetetlen az említett elnökségi tagok támadása, mert az elmúlt évtizedben a Dobó SE 250 millió, az ARAK pedig 110 millió forint támogatást kapott. Úgy látja, az „ellenzék” célja az elnöki jogkör csorbítása.

Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint múltbéli személyes sérelmek állhatnak a háttérben. Az elmúlt évek eredményeiről kiemelte, míg 2021-ben 151, tavaly már 199 tagszervezete volt a MASZ-nak. Négy éve három felnőtt országos csúcs született (három versenyzőtől), 2023-ban már 19 (12), tavaly pedig 20 (11). Visszautasította azt a kritikát, miszerint a szakma kiszorul a vezetésből, szerinte még soha ilyen széles szakmai alapon nem születtek döntések a magyar atlétikában, mint jelenleg.

Gyulai Miklós, Kriszt Balázs és Deutsch Péter is puccsnak nevezte, ha a tagság nem szavazza meg a beszámolókat, amire az említett elnökségi tagok kérték a tagszervezeteket. Egyetértettek abban, ha nem ez történik, akkor a két alelnöknek és Tölgyesi Elődnek le kell mondania.

A MASZ rendes éves közgyűlésére pénteken 11 órától kerül sor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

EZT OLVASTA MÁR?