Svájci csapat ellen játszana a Paks, ha továbbjut

Ha a Kolozsvár ellen továbbjut a csapat, a paksi szurkolók Svájcba is elutazhatnak. (Fotó: paksifc.hu)
A Magyar Kupa-győztes zöld-fehérek az FC Lugano ellen folytathatják, ha továbbjutnak az Európa-liga-selejtező első fordulójából, amelyben a kolozsvári CFR az ellenfelük.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartották a 2025–2026-os idény Európa-liga-selejtező második fordulójának sorsolását is, amely közvetve a Paksi FC-t is érintette.

Az egy nappal korábban megtartott első fordulós sorsoláson kiderült, hogy Bognár György vezetőedző Magyar Kupa-győztes együttese a Román Kupát megnyerő CFR Cluj ellen játszik. A szerdai sorsolás előtt aztán az UEFA az Európa-ligában is szűkítette a lehetséges ellenfelek listáját, és a zöld-fehéreket – nem kiemeltként – az első csoportba sorolta be. Kiderült továbbá, hogy a portugál Braga, a svájci FC Lugano, illetve az első fordulóban esedékes Legia Warszawa (lengyel)–Aktobe (kazah) és AEK Larnaca (ciprusi)–Partizan Beograd (szerb) párharc egyik továbbjutója közül kaphatnak ellenfelet. Végül kiderült, ha a zöld-fehérek továbbjutnak, a második selejtezőkörben a svájci FC Lugano ellen játszanak. Az első mérkőzést július 24-én idegenben, a visszavágót július 31-én Pakson rendezik.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók