Szenzáció a láthatáron: Szappanos Péter a Fradiban folytathatja – Sportal-infó

Megtörténhet, hogy Szappanos Péter hamarosan már nem a Fradi ellen, hanem a Fradiban véd… (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A szaúdi klubjával a minap szerződést bontó kétszeres válogatott kapus újra Magyarországon védhet, de nem korábbi csapatához, a kétszeres Magyar Kupa-győztes Pakshoz térhet vissza – a Sportal értesülése szerint megtörténhet, hogy a bajnoki címvédő Ferencvárost erősíti a jövőben. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy akad más érdeklődő is: a Puskás Akadémiánál is felvetődött a neve!

Arról már beszámoltunk, hogy Szappanos Péter szerződést bontott az al-Fateh csapatával, minek következtében szabadon igazolhatóvá vált. A hírek szerint Magyarországról éppúgy akadtak jelentkezők érte, mint külföldről, ami nem csoda, hiszen az egyik legjobb magyar kapusról van szó, aki tevékeny részt vállalt abból, hogy a Paks egymást követően kétszer is elhódította a Magyar Kupát, miközben a 2023–2024-es idényt a második, a 2024–2025-öst a harmadik helyen zárta az NB I-ben.

A kétszeres válogatott kapus tavaly augusztusban igazolt Szaúd-Arábiába, ahonnan télen kölcsönben visszatért Paksra fél évre. A nyár elején még csak annyit lehetet tudni a sorsáról, hogy még egy évig szerződés köti az al-Fatehhez, de már hallani lehetett arról, hogy nem feltétlenül tölti ki. Öt nappal ezelőtt a klub be is jelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a 34 esztendős kapussal.

A találgatások nyomban beindultak: vajon hol folytatja? Természetesen Pakson is örömmel látták volna újra, de közben más érdeklődők is felbukkantak, köztük olyanok, akik jobb feltételeket tudnak kínálni, mint a Tolna vármegyeiek.

A zöld-fehér maradhat…

A Sportal értesülése szerint mostanra eldőlt, hogy Szappanos Péter nem lesz újra a kétszeres MK-győztes játékosa, ugyanakkor nem kizárt, hogy a jövőben is egy zöld-fehér csapatot erősít: úgy tudjuk, a Ferencváros csábító ajánlatot tett neki!

Konkrétummal még nem szolgálhatunk, de információnk szerint van esély arra, hogy a nyár egyik nagy szenzációját hamarosan elkönyvelhetjük.

Még akkor is, ha nem csak a 36-szoros magyar bajnok mutat jelentős érdeklődést – információink szerint az előző évad ezüstérmesénél, a Puskás Akadémiánál is felvetődött a neve!

Még az is lehet, hogy megismétlődik a nemrég látott Fradi-Felcsút versenyfutás – csak ezúttal nem a bajnoki aranyért, hanem Szappanos Péterért…

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók