Szappanos Péter elárulta, visszatér-e a Szaúd-Arábiába

Határozott elképzelése van (Fotó: Imago)
Szappanos Péter a tervek szerint paksi kölcsönszerződése végeztével visszatér szaúdi labdarúgócsapatához.

„Jelen pillanatban az a terv, mert nyártól még egyéves szerződésem van, így számomra nem kérdés. Úgy vagyok vele, hogy a válogatott meccsek után az al-Fatehnél jelentkezek edzésre” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a kapus.

Hozzátette, „ez a válogatott meccsek után jobban fog körvonalazódni.”

Szappanos nyáron igazolt Paksról az Al-Fateh csapatához, ám a szaúdi liga külföldi játékosokra vonatkozó szabálya – maximum nyolc légiós nevezhető a bajnoki mérkőzésekre – miatt télen fél évre kölcsönben visszatért korábbi klubjához, mellyel újból elhódította a MOL Magyar Kupát, emellett 13 bajnokin is védett.

A 34 éves kapus a válogatottal kapcsolatban elmondta, készen áll és szeretné megmutatni magát.

„Ez most sincs másképp, meglátjuk, ezt mindig elmondom egy szerényebb megközelítésben: annak is örülök, hogy ott vagyok a válogatottban, mert ez egy jó visszaigazolás, de ha a szövetségi kapitány úgy dönt, hogy betesz, az csak egy plusz öröm lesz számomra” – fogalmazott, majd kiemelte, Gulácsi Péter lemondása után egyértelműen Dibusz Dénes az elsőszámú kapus, akinek a „nemzetközi tapasztalatát tiszteletben kell tartani.”

Legfrissebb videók