A szaúdi riválishoz igazolhat Cristiano Ronaldo
)
A szaúdi állami befektetési alap (PIF) képviselői kemény tárgyalásokat folytatnak Cristiano Ronaldo marasztalásáért. A negyvenéves portugál játékos az idényzáró mérkőzés után néhány órával a közösségi médiában minden további részlet közlése nélkül bejelentette távozását.
„Kemény tárgyalások folynak Ronaldo marasztalásáról, hogy a szaúdi élvonalban maradjon. Az elsődleges opció, hogy a rivális Al-Hilalhoz igazol, és lehetősége nyílik szerepelni a júniusi, júliusi klubvilágbajnokságon – mondta a PIF egyik forrása. – Ronaldo jelenléte az elmúlt két és fél évben kulcsfontosságú volt a szaúdi liga fejlődésében. Megnyitotta az utat az elit és a fiatal játékosok előtt, hogy Szaúd-Arábiába szerződjenek.”
Két nappal korábban Ronaldo a közösségi médiában tett közzé egy rövid, ám annál beszédesebb bejegyzést. „Ez a fejezet lezárult. A történet? Az még íródik. Hálás vagyok mindenkinek” – írta kedden az Al-Naszr mezében. Csapat végül a harmadik helyen végzett a szaúdi élvonalban, tizenhárom ponttal lemaradva a bajnok Al-Ittihad mögött, s így nem jutott be a következő évi Ázsiai Bajnokok Ligájába, de 25 góllal a bajnokság gólkirálya lett. Ronaldo 2022-ben a Manchester Unitedtől szerződött az Al-Naszrhoz, szerződése a nyáron lejár.