Forma-1

Szeretne eljutni a 400. versenyéig Alonso

Fernando Alonso jövőre már az Aston Martinnál fog versenyezni. (Fotó: Ringier)
Ha a szingapúri nagydíjon rajthoz áll Fernando Alonso, akkor azzal ő lesz minden idők legtöbb versenyét teljesítő pilótája a száguldó cirkusznak. A spanyol versenyző, Kimi Raikkönen rekordját múlhatja felül.

Räikkönen 349 F1-es nagydíjrajttal holtversenyben tartja a rekordot az Alpine pilótájával. Azonban a két hét múlva kezdődő szingapúri nagydíjon Alonso megdöntheti a finn rekordját.

A 41 esztendős versenyző a jövőre az Aston Martinnál fog versenyezni, ahova több éves kontraktus fogja kötni, így könnyen meglehet akár a 400. versenye is.

„Tudok a rajtok számáról, mert minden egyes hétvégén ismételgetjük őket, de annyira azért nem foglalkoztat. Örömmel töltöttem el ennyi évet a Forma-1-ben, és boldogan maradok még a következő kettő, vagy ki tudja, hány évig. Biztosan elérem a 400-at, ez pedig komoly szám. Ez is mutatja a sport iránti szenvedélyem és fegyelmem, hogy a legmagasabb szinten teljesítsek."

Alonso elmondta, hogy azért távozott az Alpine-tól, mert a francia istálló csupán egy évvel akarta meghosszabbítani a szerződését, ő pedig hosszú távra szeretne még tervezni.