Hosszabbított válogatott védőjével az MTK, a szerb légiós pedig kikerült a keretből
)
Egy évvel meghosszabbította Kádár Tamás szerződését az MTK Budapest vezetősége – írja a klub honlapja. A korábbi 57-szeres válogatott védő másfél éve szerződött a kék-fehérekhez, alapemberének számít, mivel az előző idényben 30 bajnokin és három Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, a mostani idény őszi szezonjában pedig 12 bajnokin és egy MK-mérkőzésen. Kádár Tamás új szerződése 2026 nyaráig érvényes.
Az aláírás után Kádár Tamás is csatlakozott a törökországi edzőtáborba utazó kerethez, amely egyelőre nem teljes. A külföldi összetartás január 18-ig tart, első körben 22 játékos utazott el, Csenterics Adrián, Kosznovszky Márk és Németh Krisztián később csatlakozik a sérülés utáni rehabilitációjuk miatt. Nem tartott a csapattal Nemanja Antonov sem, aki a tavasszal már nem lesz tagja a felnőtt keretnek.
A tervek szerint három felkészülési mérkőzés (január 11., 16. és 17.) szerepelt a programban, az ellenfelek között szerepel a román Universitatea Cluj, a szerb FK Novi Grad és a lengyel Motor Lublin is.