Történelmi siker! Amatőr világbajnokot avattak

Csao Hszin-tung első kínaiként nyerte meg a Sheffieldben rendezett sznúker-világbajnokságot, miután a hétfőn zárult döntőben 18–12-re legyőzte a walesi Mark Williamst.

A 28 éves játékos diadala azért is történelmi, mert amatőrként lett világbajnok, ilyen státuszban pedig eddig a nyolcaddöntő jelentette a legjobb eredményt. Csao azért nem profiként indult, mert szeptemberben térhetett vissza húsz hónapos eltiltása után, korábban viszont olyan sikereket ért el, mint például a három legnagyobb verseny közé tartozó UK Championship 2021-es megnyerése.

A négy szakaszból álló fináléban az első, vasárnap délutáni felvonás bizonyult döntőnek, ugyanis a kínai játékos ekkor 7-1-es előnyre tett szert a háromszoros világbajnok walesi riválisával szemben, aki ezt a tetemes hátrányt már nem tudta ledolgozni. Csao 500 ezer fonttal gazdagodott, míg az 50 esztendősen legidősebb döntőssé előlépő Williams 200 ezerrel vigasztalódott.

Csao végső sikerének értékét növeli, hogy amatőrként már a selejtező első fordulójában is játszania kellett, a kvalifikációból négy győzelemmel küzdötte fel magát a 32-es főtáblára, ahol aztán többek között olyan sztárokat felülmúlva menetelt végig, mint a tavaly döntős walesi Jak Jones és a sportág angol legendája, a hét világbajnoki címével holtversenyben csúcstartó Ronnie O’Sullivan.

A következő idényt már újra profiként kezdő Csao győzelmével sorozatban harmadszor avattak új világbajnokot az esemény hagyományos helyszínén, a Crucible Színházban.

EZT MÁR OLVASTA?