A liverpoolecho.co.uk hosszú cikkben foglalkozott az Arne Slot-éra első három fordulójával, amelynek ezt a címet adta: „Szoboszlai kiemelkedő számai mutatják, Arne Slot csodát tesz Liverpoolban”. A klubhoz közeli orgánum rögtön meghatározta Szoboszlai pályán elfoglalt pozícióját is, hiszen a holland mester 10-esként számol a 23 éves magyarral.
Mint ismert, Szoboszlai egyike annak a négy játékosnak – Virgil van DIjk, Alisson Becker és Alexis Mac Allister –, akik a „vörösök” mindhárom bajnoki mérkőzését végigjátszották. A magyar válogatott csapatkapitánya pedig remek játékkal hálálta meg edzője bizalmát, a legutóbbi Manchester United elleni bajnokin meg is szerezte első gólpasszát.
A statisztikákra rátérve, az MU ellen Szoboszlai tette meg a legnagyobb távolságot a pályán a maga 11.7 kilométerével, de az egész idényben ő teljesítette a legtöbbet – 33.9 km – a Liverpool-játékosok között.
A támadó mutatókban is remekelt, a magyar játékos alakította ki a legtöbb (12) helyzetet akcióból, s csak Mohamed Szalahnak van Szoboszlainál több labdaérintése a támadóharmadban. A belső védőket nem számítva pedig ő a Liverpool legpontosabb játékosa a maga 92 százalékos passzhatékonyságával.
Dominik Szoboszlai has rediscovered his form this season after being moved into the number 10 position by Liverpool head coach Arne Slothttps://t.co/Kb7LK4YlSq
— Liverpool FC News (@LivEchoLFC) September 4, 2024
A Sky Sports is kiemelten foglalkozott a magyar játékossal, amely hőtérképet is mutatott a Manchester United és a Brentford elleni bajnokikról. Előbbi találkozón Szoboszlainak volt a legtöbb sprintje, kialakított helyzete és szerzett labdája.
A look at how Dominik Szoboszlai impressed in Arne Slot's high-pressing Liverpool side against Manchester United 👀📊 pic.twitter.com/kAkf0ah6hR
— Sky Sports Premier League (@SkySportsPL) September 4, 2024
A Liverpool a Nottingham Forest ellen lép pályára a Premier League negyedik fordulójában
Mindenki azért nem volt elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével