Jó hírt osztott meg Szoboszlai Dominikról a Liverpool

Kedden keretet hirdetett a Liverpool az amerikai felkészülési turnéjára, Szoboszlai Dominik is benne van Arne Slot keretében.

A magyar válogatott játékos – aki már megkezdte a felkészülést csapatával – mellett ott van még a keretben többek között Mohamed Szalah, Curtis Jones vagy Andy Robertson is.

Alisson, Diogo Jota, Ibrahima Konaté és Ryan Gravenberch utólag csatlakoznak majd az amerikai csapathoz – miután még az Európa-bajnokság, illetve Copa América utáni szabadságukat töltik. Érdekesség, hogy a keretben nem kapott helyet Virgil van Dijk, így ő majd a csapat főhadiszállásán, Kirkbyben csatlakozik Slotékhoz.

A Liverpool három mérkőzést játszik a tengerentúlon, az elsőt július 27-én, szombaton a spanyol Real Betis ellen, a másodikat augusztus 1-én, csütörtökön az angol Arsenal ellen, míg az utolsó amerikai mérkőzése Szoboszlaiéknak augusztus 3-án, szombaton a szintén angol Manchester United ellen lesz.

EZT OLVASTA MÁR?