Javultak a Newcastle esélyei Szoboszlai megszerzésére

Hétfőn döntetlent játszott a Leicester Cityvel, ezzel matematikailag is kivívta a Bajnokok Ligája-indulást a Newcastle United az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának záró mérkőzésén. Ez egyben azt is jelenti, hogy javultak a „szarkák” esélyei Szoboszlai megszerzésére, hiszen a Leipzig válogatott játékosa korábban elmondta, csak olyan csapatban szerepelne a következő idényben, amely ott lesz a BL-ben.

Hetek óta arról szólnak szólnak a hírek a nemzetközi és a hazai sportsajtóban, hogy a Newcastle középpályással erősítene, és nem titkolt vágya Szoboszlai Dominik nyári leigazolása. Persze több csapattal (olasz, spanyol, angol) is hírbe hozták a magyar válogatott csapatkapitányát, de állítólag a „szarkák” érdeklődése a legkomolyabb, a nemzetközi értesülések szerint több mérkőzésen is megnézték az idényben kilenc gólt szerző és 13 gólpasszt kiosztó Szoboszlait.   

Max Eberl, a Leipzig sportigazgatója a Bayern München ellen aratott 3–1-es siker (éppen Szoboszlai állította be a végeredmény) után kitért arra, hogy egy záradék értelmében 70 millió euróért kivásárolható a magyar középpályás, akinek 2026-ig szól a szerződése. Eberl azt is elmondta, „Jelenleg nincs olyan klub, amely érdeklődne” a játékos iránt.

Igen, ám csakhogy azt már előzetesen is lehetett tudni, hogy a Newcastle akkor kezdene tárgyalásokat Szoboszlai átigazolásáról, ha eléri a BL-indulást jelentő helyek egyikét. Nos, ez hétfőn sikerült a klubnak, így elméletileg minden akadály elhárult. Az ugyanakkor még kérdéses, hogy maga a játékos hol szeretné folytatni a pályafutását – emlékezetes a Bayern elleni meccs utáni válasza („következő kérdés”), amikor az egyik újságíró a jövőjéről kérdezte –, de egy biztos, csak olyan csapathoz igazolna, amely szerepelni fog a Bajnokok Ligájában. 

EZT OLVASTA MÁR SZOBOSZLAI DOMINIKRÓL?