Szoboszlait újévkor is láthatjuk futballozni

A magyar középpályás január 1-jén a Newcastle ellen léphet pályára, amelyet a Match4 élőben közvetít is, továbbá a karácsonyi időszakban is képernyőre tűz Liverpool-meccset.

A Network4-csoport bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik és a Liverpool három mérkőzését is élőben közvetíti a következő hetekben. December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool–West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új esztendős is, mivel újévkor a Liverpool a Newcastle ellen lép pályára.

„Mindig öröm számunkra, amikor Szoboszlai Dominik meccsét sugározhatjuk – mondta Varga Attila a Network4-csoport kommunikációs igazgatója. – A Liverpool amúgy is népszerű csapat a világ legnézettebb ligájában, ilyenkor azonban azt érezzük, hogy az egész magyar futballszerető társadalom figyelemmel követi. A mérkőzések nézettsége kiemelkedő, mi pedig mindent megteszünk, hogy háttérműsorokkal, elemzésekkel szolgáljuk ki a szurkolókat.”

Ezt olvasta már?