Szongoth Domán egyre közelebb az NHL-hez
,fit(700:467))
A hétfőn este közölt listán a csatárt a harmadik csoportba (C) sorolták, ami a középmezőnynek felel meg. Szongoth az idei U20-as finn bajnokságban eddig 14 mérkőzésen ötször volt eredményes és adott négy gólpasszt.
A magyar felnőtt válogatottban 20-szor szerepelt, van 11 pontja (5, 6) és pályára lépett a májusi, dániai elitvilágbajnokságon is. Magyar hokist legutóbb 2023-ben vettek fel előzetes, majd a végleges listára ifjúsági vagy junior korú teljesítménye miatt: Hadobás Zétény - aki jelenleg az FTC hátvédje - végül nem kelt el.
Korábban Papp Kristóf (2020), Horváth Bálint (2016), előttük pedig Hári János (2010 és 2012) is listás volt, de egyiküket sem választották ki.
Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-be: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a kilencedik körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116. hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely).
Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Közülük is csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.
A 2026-os draftot június utolsó hétvégéjén tartják.