Sztankovics az olaszországi visszatéréséről beszélt

A La Gazzetta dello Sport a Fiorentina elleni Konferencia Liga-mérkőzés után készített interjút a Ferencvárost irányító Dejan Sztankoviccsal, az interjúban a szerb szakember az esetleges olaszországi edzősködésről is beszélt.

Az olasz szaklap, a La Gazzetta dello Sport a Fiorentina elleni csütörtöki Konferencia Liga-meccs után beszélgetett a 45 esztendős szerb szakemberrel, a Nemzeti Sport által is szemlézett interjúban pedig több témakör is szóba került.

A Ferencvárost irányító szakember elmondta, rendkívül büszke arra, hogy csapata veretlenül jutott tovább a kupasorozat tavaszi rájátszásába, különösen annak fényében, hogy a csoport Európa-liga szintű négyes volt.

„A bajnokságban sokszor győzelmet érdemeltünk volna, mégis be kellett érnünk a döntetlennel mondta Sztankovics az olasz lapnak adott interjúban.Második helyen állunk, de bizakodó vagyok, a munkánknak meglesz az eredménye. Többnyire uraltuk a meccseket, de sokszor nem volt szerencsénk, Emellett több kulcsemberünk is sérült volt."

Sztankovicsot természetesen az esetleges olaszországi visszatéréséről is kérdezték (az előző idényben a Sampdoriát irányította, míg játékosként a Lazióban és az Interben futballozott).

„Miért ne? A családom Olaszországban él, a feleségem is oda-vissza ingázik. Jól érzem magam a Ferencvárosnál, kiváló hely a nyomás kezelésének megtanulásához és a tapasztalatszerzéshez, majd meglátjuk, később mit hoz a jövő. Amikor eljön az idő a  visszatérésre, készen akarok állni!”

FOGADÁSI AJÁNLAT

EZT OLVASTA MÁR?