Hirdetés

Két hónapja kirúgta, most visszavette edzőjét a teniszklasszis

Sztefanosz Cicipasz a jövőben újra Mark Philippoussisszal dolgozik tovább.
Hirdetés

A világranglista ötödik helyezettje 2020 februárjában kezdett dolgozni a korábbi ausztrál kiválósággal, és úgy tűnt, kifizetődik a közös munka: 2021-ben a Roland Garroson döntőt játszott, majd ugyanabban az évben először nyert füves pályán, Mallorcán.

Hirdetés

2023 májusában azonban Cicipasz bejelentette, hogy külön utakon folytatja Philippoussisszal. 

Pályafutásom azon szakaszában vagyok, amikor szükségem van egy olyan edzőre, aki minden szükséges információt meg tud adni, ami ahhoz kell, hogy javíthassam a játékomat. Véleményem szerint a kevesebb több

– mondta a szakításnál Cicipasz. Philippoussist végül édesapjára, Aposztolosz Cicipaszra cserélte a sztárteniszező. Ám Philippoussisszal továbbra is jó viszonyban maradt.

Hirdetés

A váltás ellenére nem sokkal később újra együtt látták őket, és Cicipasz is bejelentette, hogy ismét közös célokért küzdenek. A görög teniszező azonban azt is hozzátette: tartja magát ahhoz, hogy a kevesebb több, így új megállapodást kötött edzőjével. Az ausztrál így felváltva fogja kísérni tanítványát annak édesapjával. Kivétel ez alól a Grand Slam-tornák, ahol mindketten Cicipasz segítségére lesznek.