Szünet után a Flamengo leiskolázta a Chelsea-t

Bruno Henrique szerezte a Flamengo egyenlítő gólját, amely lendületet adott a braziloknak. (Fotó: Getty Images)
Bár a londoni klub vezetett az első félidőt követően, a brazil bajnok szünet után három perc alatt fordított, majd emberelőnybe került, s végül padlóra vitte ellenfelét.

Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a Flamengo a klubvilágbajnokságon. A brazil bajnok a tunéziai Esperance elleni siker (2–0) után 3–0-ra nyert a Chelsea ellen.

Pedig nem kezdett rosszul az angol csapat, mivel Pedro Neto már a 13. percben vezetést szerzett, sőt az előnyt az első félidő végéig megőrizte, és semmi sem utalt a csapat összezuhanására. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Flamengo feltámadására. Márpedig szünet után ez történt.

Előbb Bruno Henrique a 62., majd Danilo a 65. percben talált be, mindketten az öt és felesen belülről. A gyorsan kapott két gól mellett nehezítette az angol csapat helyzetét, hogy a játékvezető – teljesen jogosan – kiállította Nicolas Jacksont, a Chelsea szenegáli légiósát. Az emberelőnyt gyorsan ki is használta a Flamengo, mivel Wallace Yan a 83. percben eldöntötte a mérkőzést.

Győzelmével a brazilok vélhetően a csoport első helyén végeznek, hacsak a Los Angeles nem nyeri meg nagy gólkülönbséggel a hátralévő két mérkőzését az Esperance és a Flamengo ellen.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók