„Az eseményt felfokozott várakozás előzi meg, úgy érezzük – és hiszünk is benne –, hogy valami nagy dolog van születendőben” – áll a mindhárom csoporttalálkozóhoz vonulást szervező tábor Facebook-bejegyzésében. – A második mérkőzésünkre csoportunk és a válogatott közeg eddigi legnagyobb volumenű idegenbeli koreográfiájával készülünk, ennek kapcsán szeretnénk idejében tájékoztatni benneteket a részletekről. Több mint tízezer magyar fanatikus segítéségére számítunk a látvány sikeres megvalósítása érdekében.
A nemzeti tizenegy Kölnben már a kontinenstorna második napján megkezdi szereplését Svájc ellen (június 15., 15 óra). A szurkolók gyülekezése 10 órakor kezdődik, 12 órakor indul a menet a stadionhoz. A stuttgarti mérkőzéseket (Németország–Magyarország, június 19. és Skócia–Magyarország, június 23.) megelőzően a Mittlerer Schlossgartennél lesz a találkozó és a házigazdák elleni párharcra 13:30-tól, míg a csoportkört záró skótok ellenire 16:30-tól kezdődik a vonulás.
Azokat a szurkolókat, akik kiutaznak a helyszínekre, de a stadionokba belépőt már nem sikerült szerezniük, az úgynevezett „szurkolói fesztiválokkal” várják a rendezők. Itt a kilátogatók élő zene és számos aktivitás mellett óriáskivetítőkön követhetik a mérkőzéseket. Kölnben a magyar rajongóknak erre két helyen, a Heumarktnál és a világhírű kölni dómnál lesz módjuk, utóbbinál csak a Kölnben játszott, illetve a német válogatott mérkőzéseit lehet követni. Stuttgartban négy különböző helyszínre lesz osztva a fesztivál. A Marktplatzon családi programok, a Karlsplatzon élő zene, a Schillerplatzon ételek és italok, míg a Schlossplatzon óriás kivetítő várja a vendégeket.