Támadó középpályásokat „cserélt” egymással az MTK és a Honvéd
)
A Budapest Honvéd a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Zuigéber Ákost, aki az MTK-tól érkezik Kispestre. A támadó középpályás 2017-ben az Újpesttől érkezett az MTK akadémiájára, majd végigjárta a ranglétrát és 2019-ben profi szerződést kapott.
A kék-fehéreknél 36 felnőtt meccsen 15 gólt és 10 gólpasszt jegyez, illetve kölcsönben megfordult a Dorognál, a Budafoknál és a Szegednél is.
Zuigéber a szerződése aláírása után úgy fogalmazott:
Az utolsó porcikámig tisztelni fogom ezt a klubot. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy múltú klubhoz érkeztem. Az öltözőben vannak olyanok, akik korábban már a csapattársaim voltak. Baki Ákossal játszottunk együtt az MTK-ban, az utánpótlás válogatottból ismerjük egymást Szabó Alexszel és Csontos Dominikkal, de Földi Dominikot és Dúzs Gellértet is ismerem.
Az MTK ezzel párhuzamosan leigazolta a Honvéd támadó középpályását, Átrok István Zalánt, aki 2020-ban került a kispestiek utánpótlásaihoz és 2023 februárjában debütált a felnőtteknél. Piros-fekete mezben 17 meccsen lépett pályára, a nemrég véget ért idényben pedig a Kozármislenynél szerepelt kölcsönben. Ott 14 meccsen kapott lehetőséget.