Hirdetés

Újabb szövetségi kapitány távozott – hivatalos

Viktor Gyökeresék a csoportjuk negyedik helyén állnak
Viktor Gyökeresék a csoportjuk negyedik helyén állnak - Fotó: IMAGO
A sikertelen világbajnoki selejtezők miatt kedden menesztették Jon Dahl Tomassont a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
Hirdetés

Az együttes a legutóbbi három vb-selejtezőjét elveszítette: Koszovótól idegenben és otthon, Svájctól pedig hazai pályán kapott ki, ráadásul ezeken a mérkőzéseken gólt sem szerzett. Négy forduló után csoportja utolsó helyén áll egy ponttal, így már csak minimális matematikai esélye van a továbbjutásra.

A dán Tomasson a svéd válogatott történetének első külföldi szakvezetője volt. Csapatának gyengélkedése azért is jelent nagy meglepetést, mert olyan játékosok szerepelnek benne, mint Alexander Isak (Liverpool), Viktor Gyökeres (Arsenal), Anthony Elanga (Newcastle), Roony Bardghji (Barcelona), Lucas Bergvall (Tottenham), illetve Victor Lindelöf (Aston Villa).

„Válogatottunk nem hozta a remélt eredményeket. Még mindig van esély a kijutásra, és a mi felelősségünk, hogy biztosítsuk az ehhez vezető legjobb utat. Úgy ítéltük meg, hogy új vezetésre van szükség egy új kapitány személyében” – magyarázta Simon Aström, a szövetség elnöke.A tavaly februárban kinevezett Tomasson mérlege kilenc győzelem, két döntetlen és hét vereség volt svéd kapitányként.

Hirdetés