Hirdetés

Téli olimpia: a Nemzetközi Jégkorong Szövetség tagja szerint a teszteléssel vannak bajok

A koronavírus-teszteléssel vannak problémák a pekingi olimpián Kolbenheyer Zsuzsanna szerint / Fotó: Northfoto
Jól sikerült a női torna megszervezése, ugyanakkor a koronavírus-teszteléssel vannak problémák a pekingi olimpián Kolbenheyer Zsuzsanna, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) vezető testületének magyar tagja szerint.
Hirdetés

A pekingi női hokitorna „főnöke” az MTI-nek csütörtökön az első két mérkőzés után elmondta, a világjárvány miatt nem tudtak tavaly tesztversenyt rendezni a helyszínen, csupán egy olyan tornán próbáltak szimulálni, amelyen kínai gyerekek játszottak.

Hirdetés

Ezzel együtt a kezdésre minden rendben volt a szervezést illetően, ám a Kínában használatos koronavírusteszt érzékenysége miatt vannak a csapatoknál gondok. Előfordul, hogy valaki Európában vagy Észak-Amerikában negatív teszteket ad, nem is fertőz, az érzékeny kínai teszten mégis fennakad – mondta Kolbenheyer, aki Magyarország történetének első igazolt női jégkorongozója volt.

Hangsúlyozta: aki pozitív tesztet produkál, de tünetmentes, izolációs hotelbe kerül, ahonnan 24 óra különbséggel adott két negatív teszttel szabadulhat. Ha valaki pozitív teszttel tünetes – például folyik az orra, hőemelkedése vagy hasmenése van, esetleg hány –, Covid-kórházba viszik, és a tünetei elmúlása után mehet az izolációs hotelbe. Kolbenheyer úgy tudja, van pekingi kórházban kezelt hokis, de az állapota nem súlyos.

A magyar sportvezető szerdán délután érkezett Pekingbe, a repülőtéren átesett a koronavírusteszten, majd a szállodai szobájában három óra múlva megkapta a negatív eredményt, így csütörtökön már ő volt a felelőse a Csehország–Kína összecsapásnak.

Hirdetés

Amíg vártam a hotelben, addig online megtartottuk a női válogatottaknak azt az értekezletet, ahol a csapatvezetők elmondhatták az észrevételeiket, panaszaikat. Ezeket sikerült ott helyben, vagy kis idő alatt megoldani – tette hozzá Kolbenheyer Zsuzsanna, aki a 2014-es szocsi és a 2018-as phjongcshangi játékok után harmadszor felel az olimpiai női hokitorna lebonyolításáért.

Örömmel mondta el: sikerült elérni, hogy a csapatok tartalékjátékosai, akik nem együtt készülnek a válogatottjukkal, de Pekingben tartózkodnak, mégis engedélyt kaptak, hogy jégen edzhessenek, külön a többiektől. Ezek a játékosok koronavírus-fertőzés vagy sérülés esetén ugorhatnak be az aktív keretekbe.

(MTI)

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés