Ten Hag a 4–1-es győzelem után: „Több gólt kellett volna szereznünk"
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag
Ahogy korábban beszámoltunk róla, bebiztosította Bajnokok Ligája-indulását a Manchester United, amely 4–1-es győzelmet aratott a Chelsea felett az angol labdarúgó-bajnokság csütörtök esti mérkőzésén.
A holland szakember nem győzte dicsérni játékosait, hogy megőrizték azt a fajta koncentrációt, amely miatt végig dominálni tudtak a mérkőzésen.
„Győzni akartunk, és olyan hozzáállást mutattunk, amely alapján csak nyerni lehetett. A Chelsea-nek kiváló játékosai vannak, de nagyon jók voltunk a kontratámadásban, nagyon veszélyesek voltunk. Ennek eredményeként sikerült négy gólt szereznünk. Szerintem több gólt kellett volna szereznünk, de ők is veszélyesek voltak. Ebben a szezonban még a harmadik helyen végezhetünk a Premier League- ben. Fontos volt, hogy megőrizzük a koncentrációnkat, ma este nagyon jól nézett ki a csapat” – mondta a BBC-nek a Manchester United menedzsere.
További hírek