Ten Hag hazai vereséggel debütált a bajnokságban, Schäfer Andrásék hősies védekezése három pontot ért
)
A Manchester United csapatától érkező holland edző vereséggel mutatkozott be a Bundesliga első fordulójában, a Leverkusen az előző szezont a tizenötödik helyen záró TSG Hoffenheimet látta vendégül.
A hazaiak ugyan a Liverpooltól igazolt Jarrell Quansah fejesgóljával korán vezetést szereztek, a vendégek szép lassan átvették a játék irányítását. A mezőnyfölény a 25. percben érett góllá: Fisnik Asllani a tizenhatoson belül könnyedén lefordult a védőjéről és kiegyenlített.
A második félidőben Tim Lemperle távoli lövésből szerzett találatával pedig kialakult a végeredmény. A Leverkusen a hátralévő fél órában ugyan próbálkozott, de alig jutott helyzetig.
Rengeteg helyzet, nulla pont
A Német Kupát elhódító VfB Stuttgart szinte végigtámadta az első idei bajnokiját az Union Berlin otthonában, mégis 2–1-re kikapott a fővárosiaktól. A magyar válogatott fáradhatatlan középpályása, Schäfer András végig a pályán volt és örülhetett a hazai győzelemnek.