Csillagászati összeg: kiderült, mennyi pénzt kap Thomas Tuchel a müncheni kirúgása után

A német szakember nyáron elhagyja a Bayern Münchent, most az is nyilvánosságra került, hogy mennyit kap fájdalomdíjként.

Korábban bejelentette a német rekordbajnok, hogy nyártól már nem Thomas Tuchel lesz a klub vezetőedzője. A döntés hátterében az áll, hogy a bajorok nagy valószínűséggel nem lesznek bajnokok, hiszen már 13 ponttal vannak lemaradva a Leverkusen mögött. A Német Kupából a III. ligás Saarbrücken elleni vereséggel estek ki, vagyis ez a trófea is elúszott. A Bajnokok Ligájában még áll a csapat, a következő ellenfele az angol bajnoki címért küzdő Arsenal lesz.

A sikertelenség közepette az öltözői hangulat is megváltozott, több konfliktus is kirobban az edzők és a játékosok között. Érdekesség, hogy a szakítás bejelentését követően szárnyalni kezdett a Bayern és a jó sorozatának csak a legutóbbi fordulóban lett vége, amikor a Dortmundtól kapott ki hazai pályán.

Thomas Tuchel szerződése az idény végén még nem járt volna le, így várható volt, hogy nem lesz olcsó a válás. A Bild megtudta, hogy 10 millió eurót – 3,94 millárd forint – fizet a klub a szakembernek, a közös megegyezés keretében.

A Bayernnél mostanában hasonló ügy miatt már sok milliót fizettek ki, hiszen korábban Julian Nagelsmann kirúgása után még akkor is fizetniük kellett a münchenieknek, amikor a szakember szövetségi kapitány lett.