A sport egyik szépsége éppen az emberi érzelmekben rejlik. Egy gól a fél világot ugrasztja fel a fotelből, vagy éppen okoz csalódást a másik felének. Egy megszerzett világbajnoki aranyérem képes szebbé tenni egy egész nemzet napját, egy elbukott döntő pedig elrontani azt.
Amikor azonban olyan dolog történik a világban, mint ami most zajlik Törökországban, akkor a sport is háttérbe szorul. A sportnak is háttérbe kell szorulnia! Ilyenkor csak sokadlagos, hogy mi lett a vasárnapi Derbi végeredménye, és az is, hogy ki jut tovább a kupában, hogy mi van Hosszú Katinkával…
Igen, persze sportolók is érintettek a most már tizenegyezer halottat számláló törökországi földrengésben. Ilyenkor kiderül, hogy ők is „csak” emberek, ahogy bárki más. Halandóka, ahogy mindenki.
Tiszteljük, imádjuk a sportolókat, rajongunk értük, szurkolunk nekik. De nem most! Most azoknak a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak, önkénteseknek, egy szóval: embereknek szurkolunk, akik éppen gigászi harcot folytatnak minden egyes romok alatt rekedt életért!