Történelmi siker, megvan az első vb-döntős a férfi pólósoknál

Elsőként a görög válogatott jutott be a vb-döntőbe
Elsőként a görög válogatott jutott be a döntőbe, egyúttal megszerezte az olimpiai kvótát a fukuokai vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján.

A görögök – akiktől hiányzik a csapat egyik legjobbja, Angelosz Vlahopulosz, mert nem sokkal a torna előtt balesetet szenvedett – a csütörtöki első elődöntőben a vártnál jóval simábban, 13–7-re győzték le a szerbeket. Sztilianosz Argiropulosz, a Ferencváros játékosa három gólt szerzett a rendkívül egyoldalú összecsapáson, a szerbeknél a Vasas új szerzeménye, az olimpiai bajnok Strahinja Rasovic kétszer volt eredményes.

A görög válogatott így visszavágott a szerbeknek a 2021-es tokiói olimpia elveszített fináléjáért, és története során először játszhat világbajnoki döntőt.

A francia válogatott két nappal ezelőtt kis híján megtréfálta a címvédő spanyolokat a negyeddöntőtben, az amerikaiak ellen viszont – az 5-8. helyért – összejött a bravúr, ráadásul úgy, hogy a negyedik negyed közepén még négygólos hátrányban volt. A franciák – akik történetük során először jutottak a nyolc közé –- négy másodperccel a vége előtt egy távoli góllal egyenlítettek, aztán pedig ötméteresekkel diadalmaskodtak.

A görög válogatott a spanyolokat 12–11-re legyőző magyar csapattal mérkőznek meg a világbajnoki címért.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, FUKUOKA
FÉRFI VÍZILABDATORNA
ELŐDÖNTŐ
Görögország–Szerbia 13–7 (3–2, 3–0, 3–3, 4–2)
Magyarország–Spanyolország 12–11 (3–3, 1–3, 3–2, 5–3)

A 11. HELYÉRT
Japán–Kanada 23–11 (6–3, 6–3, 8–2, 3–3)
A 9. HELYÉRT
Horvátország–Ausztrália 17–10 (3–2, 5–4, 6–2, 3–2)
AZ 5–8. HELYÉRT
Olaszország–Montenegró 10–6 (1–1, 3–1, 3–2, 3–2)
Franciaország–Egyesült Államok 13–13 – ötméteresekkel 5–3 (1–3, 3–3, 4–5, 5–2) 

EZT OLVASTA MÁR?