Mindenkinek érdemes megnéznie ezt a két videót, de inkább azok fogják élvezni, akik már negyven évvel ezelőtt is tévénézők voltak.
Jayne Thorvill és Christopher Dean a nyolcvanas évek első felében a jégtánc szupersztárjai voltak, nyertek négy-négy világ- és Európa-bajnokságot, továbbá győztek a szarajevói téli olimpián. Itt egyben sporttörténetet is írtak, ugyanis Maurice Ravel Bolerójára előadott szemet gyönyörködtető produkciójukra minden pontozótól a maximális 6.0-t kaptak – ilyen soha nem fordult elő. (Lásd a videót és a fotót!)
)
Az időközben 66, illetve 65 éves brit kettős most negyven év után ellátogatott legnagyobb sikerül helyszínére, s a bosnyák főváros jégpályáján összegyűltek legnagyobb örömére és megdöbbenésére előadtak egy részletet a Boleróból, köztük olyan merész figurákat is (4:20-nál) , ami egy huszonéves párosnak is dicsőségére válna.