Tragédia a Miskolc-ralin: nehéz döntést hozott Tóth Zsolt halála után a pilótatársa
)
A fiatal, tehetséges versenyző a három héttel ezelőtti Miskolc-ralin, a Bánkút és Mályinka közötti gyorsasági szakaszon veszítette el csapattársát egy borzasztóan balszerencsés szituációban: a páros autója lecsúszott az útról, a tragédiát azonban nem az ütközés, hanem az utastérbe fúródó szalagkorlát okozta. Dudás, aki mellett a helyszínen meghalt a barátja, érthető módon teljesen összeomlott, a történtek után úgy gondolta, nem is ül már autóba, befejezi pályafutását. A hét végi Eger-rali mai versenynapján azonban újra volán mögé ül – előfutóként járja be a pályát Szabó Krisztián (44) oldalán –, ezzel is adózva a raliskörökben mindenki által nagyra becsült Tóth emléke előtt.
– Nehéz döntés volt, és nem lesz egyszerű autóba ülni. Ha ott leszünk majd, csak akkor hiszem el, hogy újra a versenypályán vagyok. Nem szerettem volna vezetni, de tudom, Zsolt lenne az első, aki ezt akarná. Azzal is tisztában vagyok, hogy a lelki gyógyulás érdekében muszáj ezt megtennem – mondta lapunknak a pilóta.
)
Dudás számára feldolgozhatatlan veszteség a navigátora halála, de igyekszik erőt meríteni a rengeteg támogató üzenetből. – Nincs perc, hogy ne gondolnék Zsolt elvesztésére, minden napomat végigkíséri ez a fájdalom. Nem tudom, fel lehet-e ezt az egészet dolgozni lelkileg – fogalmazott Dudás. – A baleset után csak a szüleimmel, a barátaimmal találkoztam, beszélgettem, elzárkóztam mindenkitől. Később szembesültem vele, hogy mennyien próbálnak segíteni, több ezren hívtak vagy üzentek, ami hatalmas erőt ad. Olyan felajánlásokat kaptam, amelyekre nem számítottam. Hálás vagyok a támogatásért.
Szabó Krisztián (44), Dudás régi-új navigátortársa szerint nehéz, de szükséges kihívás elé néznek.
)
– Elsősorban a Zsolt iránti tiszteletadás miatt ülünk autóba, ez a csapat döntése volt. Gergővel sokat versenyeztünk együtt korábban, megvan a kölcsönös bizalom. Bár ezúttal nem élesben megyünk, hiszen előfutóként veszünk részt a viadalon, ez nem örömautózás lesz. Sokkal inkább nagyon nehéz feladat, amit muszáj meglépnünk – említette Szabó.
Nem szabad megállni
Papp György (49), a Clone Rally Team csapatfőnöke szerint ilyen helyzetben a legjobb, amit a pilóta tehet, hogy újra autóba ül.
)
– A ralitársadalom egy emberként Gergő mögé állt, mindenki tudja, hogy ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie. Egy versenyen minimálisnak számító, körülbelül 80 kilométer/órás sebességgel csapódtak a szalagkorlátnak – mondta Papp. – Aki nincs benne az autóversenyzésben, nem értheti, mi zajlik le ilyenkor egy pilótában. A sportpszichológusok szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy minél hamarabb újra autóba ülünk.