Hivatalos: Trent Alexander-Arnold aláírt a Real Madridhoz és máris spanyolul nyilatkozott
)
Régóta tudni lehet, hogy a Liverpool jobb oldali szélső védője, Trent Alexander-Arnold elhagyja nevelőegyesületét, és a 15-szörös Bajnokok Ligája-győztes Real Madridhoz igazol. A 2024-2025-ös idényben Premier League-bajnoki címet szerző angol válogatott labdarúgó csütörtök délelőtt sikeresen átment a Real Madrid kötelező orvosi vizsgálatain.
Ezt követően pedig Florentino Pérez társaságában alá is írta szerződését. A klubelnök így köszöntötte az új igazolást:
Ma egy olyan játékos csatlakozott a Real Madridhoz, aki már mindent elért a futballban, és akit a világ egyik legjobb jobbhátvédjeként tartanak számon – mi több, a Liverpool igazi legendája. Hálásak vagyunk neki, amiért minket választott. Dönthetett volna más klub mellett, vagy maradhatott volna Liverpoolban is, ő viszont mégis a Real Madridot választotta, mert itt akart játszani.
Alexander-Arnold szabadon igazolhatóként érkezik Madridba, ugyanakkor a királyiak 10 millió eurót fizetnek a Liverpoolnak azért, hogy a játékost már a közelgő klubvilágbajnokságon is szerepeltethessék, hiszen a jobbhátvéd szerződése a Liverpoollal a csak a hónap végén jár le. A megállapodásnak megfelelően, a remek rúgótechnikával rendelkező játékos helyet is kapott Xabi Alonso 34 fős klubvilágbajnoki keretében.
Pérez után a nap főszereplője is megszólalt, hatalmas meglepetésre spanyol nyelven:
Szeretném megköszönni mindenkinek ezt a lehetőséget. Nem mindennap adódik olyan alkalom az ember életében, hogy a Real Madrid játékosa lehessen. Számomra ez egy valóra vált álom. Alig várom, hogy pályára léphessek, és megmutathassam a tudásomat a szurkolóknak. Tudom, mekkora felelősség a klub mezét viselni, és mindent meg fogok tenni azért, hogy minél több trófeát nyerjünk együtt. Nagyon köszönöm és hala Madrid!
Alexander-Arnold 2031-ig szóló szerződést írt alá, 1 milliárd eurós kivásárlási árral. A védelem és a középpálya jobb oldalán is bevethető játékos a 12-es mezszámot fogja viselni.