Eldőlt: Trent Alexander-Arnold távozik a Liverpooltól

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik a Liverpooltól (Fotó: Getty Images)
A Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik a klubtól.

A 26 esztendős futballista több mint két évtizedet töltött a „vörösök” kötelékében, most azonban úgy döntött a Liverpool kommünikéje szerint, hogy nem hosszabbítja meg 2025. június 30-án lejáró szerződését.

Először is szeretném leszögezni, hogy nem volt könnyű meghoznom ezt a döntést, rengeteg gondolkodás és érzelem vezetett idáig. Már húsz éve itt vagyok, minden egyes percét imádtam, elértem az összes álmomat, beleértve mindent, amit valaha is akartam. Miután húsz éven keresztül nap mint nap mindent beleadtam, arra jutottam, hogy új kihívásra van szükségem játékosként és emberként. És úgy hiszem, most jött el a megfelelő pillanat számomra, hogy ezt megtegyem.

Alexander-Arnold végigjárta a Liverpool akadémiájának korosztályos csapatait, mielőtt 2016-ban bemutatkozott a felnőttek között. Az azóta eltelt kilenc esztendőben 352 tétmérkőzésen 23 gólt szerzett, és összesen nyolc trófeát nyert: két Premier League-címet, valamint egy-egy FA-kupát, Ligakupát, angol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot.

Sok mindent szeretnék mondani: a legfontosabb a hatalmas köszönet, ti, srácok a kezdetektől fogva ott voltatok velem, támogattatok engem. Éreztem a támogatást, a szeretetet, mindent, amit tettetek, sosem hagytam figyelmem kívül, minden egyes percét imádtam. Remélem, ti is éreztétek, hogy ezt viszonoztam, és hogy mindent beleadtam a klubért. Csak remélem, hogy továbbra is nyerni tudunk a hátralévő meccseken, a döntésem körüli visszhangok nem vonnak le semmit abból a tényből, amit ebben a szezonban elértünk. Csodálatos idény volt. Csodálatos volt részese lenni, és csak remélem, hogy mindenki képes lesz hamar túllépni a döntésemen, és képes lesz ünnepelni azt, amit a többi srác tett.

Ami a játékos jövőjét illeti, korábban is arról szóltak a hírek, hogy amennyiben az angol jobbhátvéd a távozás mellett dönt, úgy a Real Madrid lehet a legvalószínűbb célállomás: nos, Alexander-Arnold bejelentését követően nem sokkal meg jelentek a jól ismert szavak – „Here we go” – az ilyen ügyekben rendre jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano oldalán. Eszerint a spanyol klub most készíti elő az iratokat az aláíráshoz, amelyre a közeli jövőben sor kerül.

Trent Alexander-Arnold számai a mostani bajnokságban

Ezt olvasta már?