Hirdetés
Vb-történelem. Egy szám, egy sztori (17.): női 1500 méter

„Túl ronda ahhoz, hogy meghívják a versenyekre”, mondta riválisáról a világbajnok – videóval

Már csak néhány hét van hátra a 2023-as év legfontosabb (hazai) sporteseményéig, a szabadtéri atlétikai világbajnokságig. A Sportál sorozatában végigvesszük a számok többségét, s mindegyik kapcsán felidézünk egy-egy sztorit.
Hirdetés

Mi, magyarok előszeretettel neveztük Szabó Gabinak, hiszen az édesapja, és férje-edzője (Gyöngyössy Zsol) is magyar volt, ám a nyelvünket nem beszéli, és világ életében románnak vallotta magát. Szóval helyesebb sajnos a Gabriella Szabo megnevezés…

Hirdetés

Gabi kétségtelenül káprázatos közép- és hosszútávfutó volt, olimpián nyert mindhárom éremből – aranyat 5000-en Sydneyben, 2000-ben – míg szabadtéri, illetve fedett pályás világbajnokságokon hétszer is győzni tudott.

Viszont volt egy nagy baja: utálta a hazai vetélytársnőjét, Violeta Becleát, (asszonynevén Szekely – magyarul természetesen Székely). Állítólag az volt a háttérben, hogy a román szövetség inkább a nagy riválisnak, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmesnek kedvezett. Szabo egyébként nemcsak eredményesebb futó volt a „kolléganőjénél”, de tíz évvel fiatalabb és mutatósabb is – ez utóbbit nem mondanám, ha nem lenne jelentősége.

Kapcsolatuk akkor romlott meg véglegesen, amikor Szekely 1996-ban megbukott a doppingteszten, és Szabo nem volt elég bölcs ahhoz, hogy megtartsa magának a véleményét. A dolog később odáig fajult, hogy az 1999-es fedett pályás vb 1500-as döntője után a győztes Szabo nem fogadta el a második helyezett Szekely gratulációra nyújtott jobbját. (A sajnos rossz minőségű videón az elmaradt kézfogás nem látszik, de az „átjön”, hogy nagyon nem kedvelik egymást...

Hirdetés

Barátnők ugyan később sem lettek, de a kapcsolatuk rendeződött, ugyanebben a számban a 2000-es olimpiai dobogón – Szekely második, Szabo harmadik lett – együtt mosolyogtak, a 2001-es edmontoni világbajnokságon pedig (Szabo győzött, Szekely ezüstérmet nyert) együtt futották a tiszteletkört.

Hősünk (illetve jelen esetben inkább antihősünk) azonban nem bírt magával és 2002-ben előbb egy tévécsatornának, majd a román Playboynak adott interjújában is kijelentette, hogy az ekkor már 37 éves Violetát azért hívják meg ritkán a nagy atlétikai gálák szervezői, mert „túl ronda”.

Óriási botrány lett persze a kétségkívül primitív megszólalásból: Violeta bíróság elé vitte az ügyet és 150 ezer dolláros kártérítést követelt. Végül a kért összeg töredékével és egy bocsánatkéréssel kellett beérnie.

Hirdetés
Sokra vitte visszavonulása után is.
Gabriella a 2004-es visszavonulása után befejezte egyetemi tanulmányait, 2010-től egy ideig a Román Atlétikai Szövetség alelnöke volt, később másfél évig Victor Ponta kormányában sportért felelős miniszterként dolgozott, 2016-ban pedig megpályázta a Román Olimpiai Bizottság elnöki posztját, de a szavazáson alulmaradt a 2000-es olimpia egyéni kardvívó olimpiai bajnokával, Mihai Covaliuva

A sorozat legutóbbi három része

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés