Úgy tűnik, ennyi volt: visszavonulhat az Eb-győztes olasz labdarúgó

A Los Angeles FC 39 éves futballistája, Giorgio Chiellini egy interjúban arról beszélt, komolyan elgondolkodik azon, hogy szögre akassza a stoplist.

Mint megírtuk, Chiellini csapata 2–1-es vereséget szenvedett az MLS döntőjében. A találkozó után a rutinos hátvéd a jövőjéről beszélt.

Meglehet, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem, nagy figyelmet tulajdonítottam neki. Most visszamegyek Olaszországba, időt töltök a családommal, és meghozom a végső döntésemet. Nem akarom, hogy valamit elhatározzak, majd utána megmásítsam az akaratomat” – nyilatkozta.

Chiellini 2022-ben igazolt az észak-amerikai együtteshez, első idényében rögtön megnyerte a bajnokságot. 2004-től kezdve 18 éven át a Juventust erősítette, igazi klubikonná nőtte ki magát, a csapattal két Bajnokok Ligája-döntőt játszott, és zsinórban kilenc alkalommal nyerte meg a Serie A-t.

Az olasz válogatottban 2004-ben debütált, összesen 112 alkalommal lépett pályára, és bár a 2006-os győztes vb-keretnek nem volt a tagja, 2021-ben csapatkapitányként Eb-győzelemre vezette az Azzurrit.  

FOGADÁSI AJÁNLAT

Korábbi cikkeink az olasz klasszisról és társairól