„Új fejezetet kell nyitnom" – a Final Four után két klasszis búcsúzik a kézilabdától

Cléopatre Darleux utoljára lép pályára a négyes döntőben (Fotó: Facebook/Metz Handball)
Utoljára lép pályára a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a Metz balátlövője, Allison Pineau és kapusa, Cléopatre Darleux, ugyanis az idény végén befejezik profi sportolói pályafutásukat. A két klasszis jól ismeri egymást, hiszen már 18 éves korukban is együtt versenyeztek, s habár azóta számos címmel gazdagították gyűjteményüket, a BL-trófea egyelőre még nincs köztük. Az Odense elleni összecsapás előtt karrierjük lezárásáról és jövőbeli terveikről meséltek.

A francia kapus súlyos agyrázkódás után tért vissza

A 35 éves kézilabdázó, Cléopatre Darleux hosszú utat tett meg, hogy szombaton pályára léphessen a budapesti MVM Dome-ban rendezendő négyes döntőn. A nyolc éven át a Brestet erősítő olimpiai- és világbajnok kapus 2022 decemberében kapott agyrázkódást, s habár két hónappal később megpróbálkozott a visszatéréssel, nem járt sikerrel, továbbra is folyamatos fájdalomra panaszkodott. Felépülése több mint egy évet vett igénybe, s habár ez az időszak igazi érzelmi hullámvasút volt a számára, kemény munkával és kitartással ismét visszatérhetett a pályára. A Brest tavaly közölte, hogy nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, így a 2024-2025-ös idényt már a Metz kapusaként kezdhette, a klubbal elért sikerek pedig megkoronázták pályafutását.

Nehéz döntés volt, de most nagyon jól érzem magam. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek. Boldog vagyok, hogy úgy döntöttem, folytatom a kézilabdát, mert tavaly még abba akartam hagyni. Az új csapatommal viszont olyan ajánlatot kaptam, amit nem lehetett visszautasítani. Most boldog vagyok, hogy elértük a céljainkat: megnyertük a bajnokságot és a Francia Kupát. Ez az egész hétvége számomra olyan, mint egy álom

– mesélte a Sportalnak, majd hozzátette, sérülése miatt nehéz időszakon ment keresztül, de véleménye szerint minden okkal történik.

Cléopatre Darleux első BL-aranyérmét szerezné meg (Fotó: Facebook/Metz Handball)

„A sérülések nehezek voltak, de az élet is tele van ilyen tanításokkal, akárcsak a sport. Szerintem minden okkal történik. Voltak sérüléseim, voltak nehézségek a klubokban is. Nem mindig rózsás minden, sokszor kifejezetten nehéz. De vannak olyan pillantok – mint ez a hétvége is – amikor azt mondod: „wow." Nagyon hálás vagyok, hogy mindezek után itt lehetek, jó formában. A csapattársaim fantasztikusak, szeretném, ha együtt nyernénk" – összegezte, majd hangsúlyozta, fontos, hogy úgy játsszanak az Odense ellen, ahogyan azt az egész szezonban tették.

Darleux elmondása szerint a jövőben szeretne több időt tölteni kislányával és a családjával.

Szeretném kicsit visszaadni azt, amit a kézilabdától kaptam. Segíteni akarok a sportágnak, amit szeretek.

„Azt érzem, itt az ideje elbúcsúzni"

A két klasszis az elmúlt évek során tíz érmet nyert a francia válogatottal, ebből ötöt együtt, azonban a BL-trófea továbbra is hiányzik a gyűjteményükből. Allison Pineau eddig kétszer szerepelt az európai kupasorozat négyes döntőjében, először 2014-ben ZRK Vardar, majd három évvel később a Brest színeiben, mindkét alkalommal bronzéremmel a nyakában távozott.

A francia játékos közel 20 év után döntött a visszavonulás mellett, s mivel pályafutása során az egyik legfőbb célja az volt, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, sokat jelent számára, hogy erre adódott még egy utolsó lehetősége.

Nagyszerű érzés, de ugyanakkor távolinak is tűnik, hiszen ha holnap nem nyerünk az Odense ellen, akkor nem lesz több esélyünk. Nagyon jó visszatérni a Final Fourra, örülök, hogy egy ilyen különleges hétvégével zárhatom le a pályafutásomat

– mesélte Pineau lapunknak, majd hangsúlyozta, a búcsú sosem könnyű, azonban úgy érzi, új fejezetet kell nyitnia az életében.

Közel 20 év után lezárja pályafutását Allison Pineau (Fotó: Facebook/Metz Handball)

Sosem könnyű hátrahagyni valamit, amit közel 20 évig csináltál, ennek ellenére azt érzem, hogy itt az ideje elbúcsúzni. Változtatni szeretnék az életemen, ehhez pedig egy teljesen új fejezetet kell nyitnom. Szeretnék édesanya lenni a jövőben, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Azt érzem, hogy kimerültem, nemcsak testileg, de lelkileg is, az elmúlt években sok áldozatot hoztam, szóval most itt az idő.

Hozzátette, természetesen hiányozni fog neki a kézilabda, hiszen nagyon sokat köszönhet a sportágnak.

„Hiányozni fog a játék körüli izgalom és minden, ami vele jár. A kézilabdának köszönhetően sok értékes embert ismertem meg, aminek nagyon hálás vagyok. Persze megemlíthetném a pályafutásom során szerzett címeket, de a nap végén nem erre fogsz emlékezni, hanem azokra az emberekre, akik keresztezték az utadat és akikkel megélted a mélységeket és magasságokat."

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók