Válogatott középpályás érkezett próbajátékra a feljutó klubhoz

A DVTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy Vladiszlav Klimovics személyében 32-szeres fehérorosz válogatott középpályás érkezett a Diósgyőrhöz próbajátékra.

Klimovics a BATE Borisov utánpótlásában nevelkedett, és a klub színeiben szerepelt az Ifjúsági BL-ben, majd két mérkőzés erejéig az első csapatban is pályára lépett már 18 éves korában. A következő éveket kölcsönben töltötte a másodosztályban, majd Lettországban, végül a belarusz élvonalban, Grodnóban. 2018-ban Torpedo-BelAZ csapatába igazolt, 2020-ban a Dinamo Minsk játékosa lett, majd 2022 tavaszán fél évig Gyirmóton szerepelt. Az előző idényben Cipruson játszott. A fehérorosz válogatottban 2017-től 32 mérkőzésen szerepelt, mind a négy idei Eb-selejtezőn pályára lépett Svájc, Románia, Izrael és Koszovó ellen. Vladislav Klimovich hétfőtől a DVTK Ausztriában edzőtáborozó keretével edz, esetleges szerződtetéséről később születik döntés – számolt be róla a DVTK

A 27 éves középpályás mellett megérkezett a családi okok miatt késő Julien Célestin, valamint várhatóan a délután folyamán csatlakozik Jérémie Obounet, miután a gaboni válogatott befejezte az U23-as Afrikai Nemzetek Kupája nyolcas döntőjét.