Van der Poel visszavette a sárga trikót a Tour de France-on
)
A szerdai időfutam után csütörtökön a Bayeux és Vire Normandie közötti dombos, 201,5 kilométerrel folytatódott a francia körverseny, az etapon hat kategorizált emelkedőt és 3550 méter szintemelkedést kellett leküzdeniük a bringásoknak.
Nehezen alakult ki a nap nyolcfős szökése, a csoportban ott volt a sárga trikót egy nappal korábban elvesztő Mathieu van der Poel. A holland egynaposmenő hátránya az összetettben szűk másfél perc volt, a vezetést szerdán átvevő világbajnok szlovén Tadej Pogacar viszont nem ragaszkodott pozíciója megőrzéséhez, a csapata vezette mezőny bő öt percre elengedte az élbolyt.
A szökésből bő 42 kilométerrel a cél előtt indult meg jó ütemben az ír Ben Healy, aki egyedül magabiztos előnyt kialakítva pályafutása első Tour-szakaszsikerét ünnepelhette. Másodikként a 2020-as Tour de Hongrie-n második amerikai Quinn Simmons, harmadikként az ausztrál Michael Storer ért célba. Az erejével elkészült Van der Poel közel négy percet kapott, az összetett legfőbb esélyesei pedig 5 perc 27 másodperc lemaradással értek célba. Így Van der Poel egy másodperccel átvette a vezetést összetettben Pogacartól, aki mindhárom megkülönböztető mezét leadta: a pöttyöst csapattársa, Tim Wellens vette vissza, míg a zöldet az olasz Jonathan Milan viselheti pénteken.
Eredmények:
6. szakasz, Bayeux-Vire Normandie, 201,5 km:
1. Ben Healy (ír, EF Education-EasyPost) 4:24:10 óra
2. Quinn Simmons (amerikai, Lidl-Trek) 2:44 perc hátrány
3. Michael Storer (ausztrál, Tudor Pro Cycling) 2:51 p h
....8. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) 3:58 p h.
Az összetett élcsoportja:
1. Van der Poel 21:52:34 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) 1 másodperc hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 43 mp h.
A 112. Tour de France pénteken a Saint-Malo és Mur de Bretagne Guerlédan közötti 197 kilométer megtételével folytatódik. A mezőny összesen 3338,8 kilométert teljesít, amíg július 27-én célba ér a párizsi záróetap végén a Champs-Elysées-n.