Hazai pályán kapott ki a Veszprém a Bajnokok Ligájában
)
A Veszprém teljes kerettel állt fel, a berliniektől Leo Prantner és Lukas Herburger hiányzott. A hazaiak közül azonban Dragan Pechmalbec vállfájdalmak, a vendégektől Fabian Wiede pedig térdsérülés miatt kivált a játékból a meccs elején. Utóbbi tűnt súlyosabbnak, hordágyon vitték le a pályáról, ám ez nem a csapattársaira, hanem a bakonyiakra volt rosszabb hatással.
A jobban védekező és hatékonyabban támadó német bajnok egy 5–2-es és egy 5–1-es sorozattal a 18. percre négy góllal ellépett. A hazai szurkolók kórusban ébresztőt kiáltottak, mert kedvenc csapatuk sok hibával játszott, sorra hagyta ki a helyzeteit. Pechmalbec visszatért, a Füchséből viszont Max Darj is kivált, mivel megkapta harmadik kiállítását. Több mint nyolc percig nem talált be a magyar bajnoki címvédő, így ellenfele már öttel vezetett, a szünetben pedig négy gól volt a különbség.
Xavier Pascual vezetőedző már a második félidő negyedik percében időt kért, mert nem változott a játék képe. Egy újabb 4–1-es sorozat után már 21–14-es előnyben voltak a németek, erre még tudott egy 3–0-s szériával válaszolni az egyre hatékonyabban támadó házigazda, de a folytatásban mindkét kapus bravúrosan védett, így a különbség nem csökkent tovább. A szurkolók az utolsó tíz percen belül rendkívül kritikusan fejezték ki nemtetszésüket, többen pedig elindultak hazafelé.
Az utolsó öt percen belül némi meglepetésre szinte tökéletes játékkal rukkolt elő a Veszprém, amely egy 4–0-s sorozattal visszakapaszkodott mínusz egyre, de az egyenlítésre nem volt esélye.
Ahmed Adel hat, Ahmed Hesam, Nedim Remili és Yanis Lenne négy-négy góllal, Mikael Appelgren 14 védéssel zárt a Veszprémben. A túloldalon Hákun West Av Teigum hét, Mathias Gidsel hat, Aitor Arino és Nils Lichtlein öt-öt találattal, Dejan Miloszavljev 16 védéssel vette ki részét a sikerből.
A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén egy döntetlen és két veszprémi siker mellett harmadszor nyert a Füchse.
A három-három győzelemmel és vereséggel álló bakonyiak a következő fordulóban, november 12-én a norvég Kolstad HB vendégei lesznek, az ugyanilyen mutatóval rendelkező Szeged pedig ugyanazon a napon az északmacedón Eurofarm Peliszter otthonában lép pályára.
Xavier Pascual a meccs utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az első félidőben borzasztóan játszottak és hamar hátrányba kerültek. Körülbelül tíz perc után elveszítették az irányítást a mérkőzés felett és ellenfelük sokkal jobb volt náluk.
„A második félidőben próbáltunk változtatni az intenzitásunkon, de ők kihasználták a helyzeteiket, és hat-hét góllal elhúztak, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat. A csapat tovább harcolt, de a Berlin megérdemelten nyert” – vélekedett a spanyol szakember.
Ligetvári Patrik úgy érezte, hogy a mérkőzés nagyon hullámzó volt. Az elején hibáztak, és ebből a Füchse nagy előnyhöz jutott, de ők próbáltak visszakapaszkodni.
„Folytattuk a saját játékunkat, és sikerült is visszajönnünk a meccsbe. Nagyon sajnálom, hogy végül egy góllal kikaptunk, mert megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy megnyerjük ezt a találkozót” – vélekedett a válogatott játékos, aki hozzátette, sok lehetőséget kihagytak, de talán ez a jobbik eset, hiszen a helyzeteik megvoltak. Ezeket kell gólokra váltaniuk, és akkor győztesként zárhatják a meccseket.
Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A-csoport:
One Veszprém HC–Füchse Berlin (német) 31–32 (12–16)
Ld: Adel 6, Hesam, Remili, Lenne 4-4, ill. Av Teigum 7, Gidsel 6
lövések/gólok: 54/31, illetve 53/32
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/4
kiállítások: 2, illetve 8 perc