Videó: Eden Hazard újabb balhéja – kocsmázott a meccs előtt

A belga sztár évek óta nem találja magát és megint bajba került.

Hazard a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt két nappal egy szórakozóhelyen töltötte az éjszakát. Roberto Martinez a válogatott szövetségi kapitánya az RTBF belga televíziónak elismerte, hogy meg is büntette a játékost. 

„Bízunk a játékosainkban és megengedtük nekik, hogy a családjukkal és a barátaikkal töltsék azt a napot – mondta a szakember. – Tudom, hogy mi történt, de nem részletezném, belső ügyként kezeljük az esetet.”

Martinez azonban azt is világossá tette, hogy nem hagyta megtorlás nélkül az esetet: „Ilyen többet nem fordulhat elő!”

Hazard ebben a szezonban csak három alkalommal lépett pályára a Real Madridban, amely korábban 100 millió eurót fizetett érte. Ezzel együtt a belga válogatottban továbbra is alapember, sőt a Hollandia elleni meccsen is kezdőként szerepelt. Ugyanakkor gondot jelent vele kapcsolatban az is, hogy súlyproblémákkal küzd. 

Hazardról nem először derül ki, hogy jó kapcsolata van az itallal. Rio Mavuba, akivel a Lillben szerepelt együtt elárulta, hogy Hazard az utolsó meccsén egyenesen részegen lépett pályára.