„Komoly nehézségekkel küszködött mindkét csapat a sérülések miatt. Engem is meglepett ma a saját teljesítményünk, főleg védekezésben. A támadójátékban gondoltam, hogy megtaláljuk a ritmust. Védekezésben borzasztóan fegyelmezettek voltunk, támadásban pedig felszabadultak, Bíró Blanka teljesítménye óriási segítséget jelentett hátul. Nagyon büszke vagyok erre az eredményre, egy kicsit el sem akarom hinni, ha valaki én tudom, milyen nehéz napjaink voltak az elmúlt időszakban. Hosszú még a szezon, levenném a terhet a csapatról is. Nem kell még aranyéremről beszélni, egy pici lépéselőnyünk van még” – mondta el Elek Gábor, az FTC vezetőedzője a sajtótájékoztatón.
„Remek első félidőt játszottunk, többnyire kontrolláltuk a helyzeteket. A második játékrészben azonmban minden megváltozott. Ellenfelünk megtalálta támadásban a beállóját, távoli zónákból is eredményesek voltak. Elbizonytalanodtunk kissé, és ugyan megvoltak a ziccereink, de túl sokat hibáztunk. A bajnokság vége még messze van, hazai pályán mindenképpen mindent megteszünk, hogy ledolgozzuk a hátrányt” – nyilatkozta Ambros Martín, a Győr vezetőedzője.