Megvan a világbajnokság pontos menetrendje, a magyar hokiválogatott Finnországgal kezd
)
A nemzetközi szövetség kedden hozta nyilvánosságra a torna menetrendjét, amely alapján Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese a vb második napján, május 16-án a finnek ellen játssza az első meccsét a zürichi csoportban.
Ezt követően sorrendben az osztrákokkal, a britekkel, a németekkel, a svájciakkal, az amerikaiakkal, és végül a lettekkel találkoznak a magyarok, akiknek sorsa így várhatóan a második és a harmadik találkozón dől majd el.
Tudjuk, hogy alacsonyabban rangsorolt válogatottként tökéletes időbeosztásunk nem lesz, ugyanakkor a 2025-ösnél sokkal jobb a 2026-os kiírás, ez pedig sokat segíthet a kiegyensúlyozott teljesítményben
– mondta Majoross Gergely, majd hozzátette: "A célkitűzésünk változatlan: nem azért megyünk, hogy mondjuk a briteket legyőzzük, a többi pedig mindegy, hanem azért, hogy legalább hétszer a lehető legjobbunkat nyújtsuk."
A szervezők tájékoztatása szerint a meccsnapra szóló jegycsomagokat szeptember 8-án déltől lehet majd megvásárolni, míg az egyéni meccsjegyeket jövő februárban kezdik értékesíteni.
A magyar válogatott idén Herningben története során először harcolta ki a bennmaradást. A jövő évi, május 31-ig tartó zürichi és fribourgi tornán a két nyolcas csoport utolsó helyezettjei kiesnek, és 2027-ben a divízió I/A-ban játszanak, míg a legjobb négy-négy csapat negyeddöntőbe jut.
Az A csoportos jégkorong-világbajnokság magyar érdekeltségű programja:
május 16., szombat: Magyarország-Finnország 16.20
május 17., vasárnap: Magyarország-Ausztria 16.20
május 19., kedd: Magyarország - Nagy-Britannia 20.20
május 22., péntek: Magyarország-Németország 16.20
május 23., szombat: Magyarország-Svájc 16.20
május 25., hétfő: Magyarország-Egyesült Államok 16.20
május 26., kedd: Magyarország-Lettország 12.20