Micsoda visszavágó! Az Inter az egyik BL-döntős

Kétgólos előnye ellenére az Inter a sírból hozta vissza a mérkőzést, de a hosszabbításban a maga javára döntött. (Fotó: Getty Images)
A múlt heti 3–3-as döntetlen után Milánóban is kitett magáért az Inter és a Barcelona a Bajnokok Ligája-elődöntőben.

Emlékezetes mérkőzést játszott egymással egy hete az Inter és a Barcelona, az olasz csapat idegenben kétgólos előnyt szerzett, de a házigazda egyenlített, majd az Inter újra előnybe került, de a katalánok 3–3-ra mentették az összecsapást. Sokan hasonlóan színvonalas visszavágóra számítottak, és nem is kellett csalódniuk.

A vendégek kezdtek lendületesebben, de a labdabirtoklási arány a huszadik perc környékére kiegyenlítődött, sőt a 21. percben az Inter megszerezte a vezetést. Dani Olmo veszítette el a labdát saját térfelének közepén, Federico Dimarco egyből indította Denzel Dumfriest, aki kilépett a védők között, lövés helyett azonban balra passzolta a labdát, érkezett Lautaro Martínez, és 11 méterről jobbal a kapu közepébe lőtt. (1–0)

A hátrányba kerülő Barcelona fokozta az iramot, jobbára a házigazda térfelén tartotta a labdát, de Dani Olmo és Lamine Yamal próbálkozásai sem értek célt. Közben az Inter inkább a kontratámadásokra apellált, s egy ilyen kísérlet végén Lautaro Martínez került helyzetbe, de mielőtt lőhetett volna, érkezett Pau Cubarsí, és mielőtt elrúgta volna a labdát, buktatta a támadót. A VAR-ellenőrzés után a játékvezető büntetőt ítélt, Hakan Calhanoglu pedig jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. (2–0)

Az első mérkőzésen is kétgólos előnyre tett szert az Inter, csakhogy akkor a Barcelona még az első félidőben egyenlített. Milánóban a második játékrész állt rendelkezésére, hogy kiharcolja a hosszabbítást. És az 54. percben csökkentette is hátrányát a vendégcsapat, Gerard Martin a bal szélről emelt középre, érkezett Eric Garcia, és nyolc méterről jobbal emelt a jobb felső sarokba. (2–1)

Eric Garcia (balra) jobbal nem hibázott. (Fotó: Getty Images)

Éppen csak eltelt negyedóra a második félidőből, amikor újra döntetlenre állt a párharc, mert Gerard Martin második gólpasszából Dani Olmo négy méterről fejelt a léc alá. (2–2)

Olybá tetszett, a hosszabbítás azért marad el, mert a Barcelona elképesztő második félidőt produkált. A kétgólos hátrányból talpra álló katalánok a 88. percben megfordították az eredményt, Pedri középről tette ki a labdát balra Raphinha elé, aki ballal tíz méterről lőtt, a labda Sommerről visszapattant a támadó elé, aki ezúttal jobbal lőtt – a bal alsó sarokba! (2–3)

Raphinha gólja után úgy tetszett, eldőlt a visszavágó. (Fotó: Getty Images)

Csakhogy a hosszabbítás mégsem maradt el, mert a 93. percben Dumfries jobb oldali beadása után Francesco Acerbi közelről a bal felső sarokba vágta az Inter harmadik gólját. (3–3)

Az első mérkőzés 3–3-as döntetlenje után tehát a visszavágó is hasonló eredményt hozott, s következett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás. Amelynek első félidejében (99. perc) Davide Frattesi jobbról, közelről kilőtte a jobb alsó sarkot, három Barca-védő gyűrűjében. (4–3)

Három Barcelona-védő is csak nézte, ahogy az Inter megszerzi a vezetést a hosszabbításban. (Fotó: Getty Images)

A hátralévő időben a Barcelona végig támadott, de Sommer, az Inter kapusa fantasztikusan védett, s mivel az eredmény már nem változott, az Inter jutott a BL-döntőbe. A másik elődöntőt, a PSG–Arsenal mérkőzést május 7-én, szerdán 21 órától rendezik meg. Az első összecsapáson a francia bajnok Londonban nyert 1–0-ra.

Ezt olvasta már?