Visszavágott csapattársa Hamiltonnak

George Russell és Lewis Hamilton, a Mercedes pilótái.
Lewis Hamilton a minap arról beszélt, hogy csapattársának, George Russellnek csupán szerencséje volt, amiért jobban szerepelt nála a Szaúdi Nagydíjon.

George Russell Lewis Hamilton felvetésére, hogy szerencséje volt a Szaúd-Arábiai nagydíjon, azt mondta, hogy a szerencsének ehhez semmi köze, mert ez az egész „a felkészüléstől függ”. Az időmérő edzésen Russell négy tizeddel volt jobb, mint Hamilton, de a hétszeres világbajnok szerint csupán szerencséje volt fiatalabb csapattársának. 

„Azt hiszem, ha olyan beállítást kaptam volna, mint George, jobb helyzetben lettem volna. Neki most csak szerencséje volt” – mondta Hamilton.

„Szerintem ez egyáltalán nem a szerencséről szól” – mondta az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének csütörtöki sajtótájékoztatóján. „Azt hiszem, ez csak a felkészülésen múlik. Az egyik napról a másikra végrehajtott változtatások miatt tudtam, hogy ez lesz a helyes irány a csapattal elvégzett munka során. És hittem benne, hogy jobb lesz, mint a Lewis által választott beállítás." 

George Russell szavaira aztán ismét reagált Hamilton. Mint mondta, örül annak, hogy ennyire jól megy csapattársa és a szerencse alatt azt értette, hogy jobb felfüggesztés beállítást választott, mint ő. Ez pedig jó választás volt a részéről. Véleménye szerint Russell nagyszerű munkát végzett két héttel ezelőtt. 

Sky Sport szakértője, Karun Chandhok mérlegelte a Mercedes pilótáinak megjegyzéseit, és egyetértett Russell-lel, hogy nem a szerencsén múlott a teljesítmény, hanem a felkészülésen.

És szerinte ez aggodalomra ad okot Hamilton számára, mivel Russell megtalálta a helyes utat Dzsiddában, miközben a hétszeres világbajnok nem.