Győzelemmel kezdte a vizes világbajnokságot a magyar válogatott

Győzelem a nyitányon (Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
A magyar női vízilabda-válogatott 10–9-re legyőzte a görögöket a szingapúri vizes világbajnokság pénteki játéknapján.

A helyi szurkolókat nem igazán mozgatta meg a torna első rangadója, mindössze néhány tucat drukker foglalt helyet a lelátón, köztük többségben voltak a magyarok.

Akcióból szerzett centergóllal nyitottak a görögök, a magyarok támadásban döcögősen kezdtek, hátul viszont Neszmély Boglárka rögtön az első ötméteresnél hárított. A rivális lefordulásból újra akciógólt szerzett, de több mint hat perc játék után megszületett az első magyar találat is, a vb-újonc Varró Eszter húzott a hálóba centerből (1–2).

A második negyed magyar góllal indult, a 19 éves Varró ismét centerből, ezúttal egy remek csavarral talált be, a túloldalon pedig Neszmély a görögök második büntetőjét is hárította. Elöl ugyanakkor a negyedik fór is kimaradt, a görögök pedig egy gyors lefordulás után újra előnybe kerültek. Az ellenfél létszámfölényből növelte a különbséget, Cseh Sándor pedig időt kért. Ez nem igazán hatott, továbbra is pontatlanok voltak a lövések, a túloldalon Foteini Triha pedig már a harmadik gólját szerezte (2–5). A rossz sorozatot a tizedik világbajnokságán szereplő - ezzel a nők között rekorder - Keszthelyi Rita törte meg büntetőből. Varró centerből fórt harcolt ki, Garda Krisztina pedig értékesítette is a helyzetet (4–5).

A harmadik negyed első fele a védelmekről szólt, mindkét oldalon rengeteg volt a blokk, Rybanska Natasa volt az, aki először utat talált a kezek között a hálóba, majd Vályi Vanda pattintásába csak beleérni tudott a görög kapus, ezzel először vezettek a magyarok (6–5). A görögök még előnyben is csak nehezen jutottak el lövőhelyzetig, ott pedig rendre Neszmély volt a végállomás. A másik oldalon Keszthelyi villant, tűpontos lövése a bal kapufáról vágódott be, majd Rybanska emelkedett ki a fal közepéből és pattintott a hálóba (8–5).

A záró nyolc perc görög büntetővel kezdődött, Neszmély harmadszor már nem tudott védeni. Elöl két magyar fór is kimaradt, ráadásul a görögök egy sikeres VAR-ozás után – a vb-k történetében először van lehetőségük kikérni ezt az edzőknek – ötmétereset kaptak, Neszmély csak beleérni tudott a labdába. A túloldalon Garda értékesítette az előnyt megnyugtatva ezzel a társakat, majd hátul ő maga zárta le blokkjával a görög támadást.

A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9–9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.

„Az első két negyedben nem játszottunk jól, nem voltunk elég élesek, hiába kaptunk kevés gólt – nyilatkozta az MTI-nek Cseh Sándor. – Mégis ott volt a tartás a csapatban, és a harmadik negyedben fordult a kocka, elkezdtünk elöl jobban mozogni, belőttük az emberelőnyöket, a védekezésünk pedig sokkal jobban zárt, nem tudtak lefordulni rólunk, hátrányban pedig jól blokkoltunk. A görögök a hajrában mindent egy lapra feltéve kijöttek egy masszív szoros emberfogásra, a végén szerintem talán a szív döntött a mi javunkra.”

A találkozó során mindkét oldalon sok volt a blokkolt lövés, a magyarok próbálkozásaival kapcsolatban Cseh Sándor azt mondta, ilyen esetekben célravezetőbb lehet, ha egy megjáratott labdát követően valaki egyedül megveri a blokkját, mintsem a kapáslövés.

A szövetségi kapitány megjegyezte, főként azért volt fontos a győzelem, mert ennek a fiatal csapatnak ez volt az első világbajnoki mérkőzése, a vélhető csoportgyőzelem addig nem jelent semmit, amíg nem lehet tudni, hogy a többi négyesben hogyan alakulnak majd a dolgok.

Kiválóan mutatkozott be a világbajnokságon Varró Eszter, aki két centergóllal és fórok kiharcolásával is segítette a csapatot:

„Egyszerűen csak rám jött ki a dolog, sok olyan csapattársam van, akik képesek lendíteni a csapaton. Nagyon felemelő érzés volt az első világbajnoki meccsem, próbáltam minél több tapasztalatot gyűjteni, és a hibáimon gyorsan túltenni magamat” – mesélte.

A fiatal játékos megjegyezte, rendkívül felkészülten várták a találkozót, a legfontosabb pedig az volt, hogy nem adták fel az első néhány percet követően, és végig egymásért küzdöttek.

A válogatott vasárnap a japánokkal, kedden pedig a vb-újonc horvátokkal találkozik, azaz a papírforma alapján várhatóan csoportelső lesz. A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és harmadikok keresztbejátszanak majd a legjobb nyolc közé kerülésért.

Női vízilabdatorna, C csoport, 1. forduló:

Magyarország–Görögország 10–9 (1–2, 3–3, 4–0, 2–4)

gólszerzők: Rybanska 3, Varró, Keszthelyi, Garda 2-2, Vályi 1 illetve Triha 6, Patra 2, Szanta 1

Magyarország:

Neszmély - Vályi, Varró, Peresztegi-Nagy, Keszthelyi, Leimeter, Faragó - cserék: Dömsödi, Tiba, Rybanska, Garda, Sümegi, Hajdú

EZT MÁR OLVASTA?