Kiesett a világelső! Amerikai döntős Wimbledonban

Amanda Anisimova a döntőben (Kép: Getty)
Pályafutása során első Grand Slam-torna döntőjére készül Amanda Anisimova, aki három szettben legyőzte Arina Szabalenkát a wimbledoni teniszbajnokság első elődöntőjében.

Legutóbb a Roland Garosson a legjobb 16 között játszott egymással a két játékos, akkor a fehérorosz teniszező két szettben nyert. Eddig nyolcszor találkoztak, a mérleg az amerikai javára billent 5:3 arányban. Anisimova a harmadik fordulóban Gálfi Dalmát búcsúztatta.Wimbledonba visszatért a hőség, 33 fok volt a mérkőzés kezdetén, ami megviselte megviselte a küzdő feleket. Az első játszmában 5:4-ig mindkét játékos hozta az adogatását. A tizedik gémben a fehérorosz világelső a szettben maradásért szervált, de ellenfele második játszmalabdájánál kettős hibát ütött, ezzel 6:4-re elvesztette az első szettet. A másodikban továbbra is kiegyensúlyozott volt a küzdelem. Szabalenka 3:3-nál elvette Anisimova szerváját, aki a kilencedik játékban négy szettlabdát hárított. A 27 éves Szabalenka aztán hozta a saját szerváját, ezzel 6:4-re övé lett a második játszma.

A döntő szettben rögtön az első adogatójátékét semmire elvesztette az amerikai teniszező, akin látszott, hogy megviselte az elvesztett második felvonás. A 23 éves játékos ugyanakkor jól reagált a „pofonra”, mert rögtön egymás után kétszer is brékelt, ezzel már ő volt előnyben, a nehezen hozott saját adogatása után pedig 4:1-re vezetett. A világelső küzdött, a világranglistán 12. amerikai teniszező hiába szervált a mérkőzésért, nem tudta hozni a saját adogatását. Volt azonban egy újabb fordulat, Szabalenka a mérkőzésben maradásért adogatott, de elvesztette saját szerváját, ezzel Anisimova 2:1-re megnyerte a mérkőzést, élete második Grand Slam-elődöntőjét, ezzel bejutott a wimbledoni fináléba.

A világranglista-vezető viszont a harmadik londoni elődöntőjét is elvesztette.

A csütörtöki mérkőzés 2 óra 38 percig tartott.

EZT MÁR OLVASTA?

Legfrissebb videók