Fordulatos mérkőzésen verte meg Dárdaiékat a Bayern München

A Bayern München 3–2-re legyőzte idegenben a Dárdai Bencét végig a kispadon tartó Wolfsburgot a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyitó fordulójának vasárnapi játéknapján.

A bajnoki tróntól megfosztott Bayern München Dárdai Bence új együttese, a Wolfsburg otthonában kezdte meg a Bundesliga 2024–2025-ös idényét. Vincent Kompany, a bajor alakulat új vezetőedzője négy helyen változtatott az összeállításon az Ulm elleni Német Kupa-mérkőzéshez (4–0) képest, bekerült a kezdőcsapatba Harry Kane, Alphonso Davies, a Crystal Palace-tól igazolt Michael Olise, valamint a januárban a Galatasaraytól szerződtetett, de a tavaszi szezont sérülés miatt szinte teljes egészében kihagyó Sacha Boey is.

A már addig is nagy fölényben futballozó Bayern a huszadik percben szerezte meg a vezetést a Volkswagen Arénában, Boey előkészítéséből Jamal Musiala pofozta közelről a labdát a kapuba (0–1).

A nyári Európa-bajnokságon társgólkirályi címet szerző német futballistának a nyolcadik Bundesliga-meccsén ez már a hatodik találata volt a Wolfsburg ellen, a gólpasszt adó Boey pedig az első kanadai pontját jegyezte a német élvonalban.

A müncheni sztárcsapat az első félidő második felében további gólokat szerezhetett volna, de nem élt a lehetőségeivel, amiért megfizetett, mert a Wolfsburg a szünet után új erőre kapott. A hazaiak a második játékrészben már az első percben tizenegyest harcoltak ki, amelyet Lovro Majer értékesített (1–1), majd a horvát válogatott támadó a Kim Min Dzse nagy hibája után vezetett támadásból is betalált az 55. percben, ezzel elkönyvelte a második Bundesliga-dupláját, és megfordította a meccset a „farkasok” javára (2–1).

A Bayern ezután magára talált, és nem is kellett sokáig várni a válaszára, a 65. percben Jakub Kaminski öngóljával sikerült egyenlítenie – a labdához a néhány másodperccel korábban becserélt, s így a 474. Bundesliga-meccsén szereplő, ezzel Sepp Maier klubrekordját megdöntő Thomas Müller is hozzáért, de már csak a gólvonal mögött (2–2).

Kaminski a 79. percben is főszereplő volt, hatalmasat mentett Kane ziccerénél, három percre rá azonban már nem úszta meg a gólt a Wolfsburg, az angol csatárklasszis passzából Serge Gnabry a kapufa segítségével eldöntötte a meccset a Bayern javára (2–3). A hazaiak magyar légiósát, Dárdai Bencét nem cserélték be.

A müncheni gárda sorozatban a 13. nyitó meccsén maradt veretlen a Bundesligában, ezzel új rekordot állított fel, de a győzelem ellenére is elmondható, hogy a védekezésén javítania kell a következő hetekben.

A találkozó összefoglalója

A játéknap másik mérkőzésén:

Az első forduló összes eredménye:

A forduló korábbi mérkőzéseiről itt olvashat:

Legfrissebb videók