Hirdetés

Xabi Alonso: Nehezen kivívott győzelem volt egy kiélezett csatában

A baszk szakvezető mutatja a különbséget a két csapat között
A baszk szakvezető mutatja a különbséget a két csapat között - Fotó: IMAGO
A Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso az Olimpiakosz elleni 4–3-as győzelemről beszélt a Bajnokok Ligája főtáblájának 5. fordulójában. A madridiak mind a négy találatát Kylian Mbappé szerezte, akinek gólérzékenysége azonban kevésnek bizonyulhatott volna csapattársai durva védelmi hibái miatt.
Hirdetés

„Fontos volt nyerni és megtörni azt a rossz sorozatot, amiben voltunk. Újra átélni ezt az érzést. A három pont döntő fontosságú volt abban, hogy bekerüljünk a legjobb nyolc közé. Nehezen kivívott győzelem volt egy kiélezett csatában, de szükségünk volt rá” – kezdte értékelését Xabi Alonso.

Hirdetés

A Bajnokok Ligájában mindenkinek megvannak a maga esélyei. Nagyon tetszett a csapat: annak ellenére, hogy 1–0-s hátrányba kerültünk, nem estünk pánikba. Megfordítottuk a mérkőzés menetét, és a második félidőben mindenkinek több esélye volt – nekik is, nekünk is.

– tette hozzá a Real Madrid vezetőedzője, majd így folytatta: „Vinicius is nagyon jó volt, akárcsak Mbappé. Mindenkire szükségünk van. Kylian valóban kiemelkedett a góljaival, de rendkívül fontos volt ma megváltoztatni a dinamikát. Ezért ünnepeltek a játékosok.”

Mindannyian egységesek vagyunk. Tudjuk, hogy a szezon hosszú és intenzív lesz, mindenféle pillanattal. Az egység alapvető fontosságú, akárcsak az egymásba vetett bizalom. Lesznek pillanatok, amikor tudnunk kell kitartani és nem szétesni. A mai győzelem egy lépés előre

– mondta Alonso.

Legfrissebb videók
Hirdetés