Kihagyja az olimpiát a világcsúcstartó atléta

Yulimar Rojas sérülés miatt nem indul a párizsi olimpián, ahol így nem tudja megvédeni címét női hármasugrásban – írta az MTI.

„Nagy fájdalommal és szomorúsággal jelentem be, hogy edzés közben földetéréskor erős fájdalmam volt egy ugrás után. Mint kiderült, a bal Achilles-inam sérült meg. Megszakad a szívem, hogy nem lehetek ott Párizsban” – írta közösségi oldalán a venezuelai atléta.    

A 28 éves versenyző a női hármasugrás egyeduralkodójának tekinthető, ugyanis tavaly Budapesten 2017, 2019 és 2022 után sorozatban negyedik világbajnoki aranyérmét nyerte a számban, illetve 2021-ben a tokiói olimpián sem talált legyőzőre. Rojas fedett pályán is háromszoros világbajnok, illetve világcsúcstartó szabadtéren és fedett pályán is.