Hirdetés

„Gavrics hidegvérrel kihasználja a hanyagságot" – osztrák lapszemle

Zseljko Gavrics duplájával előnyhöz juttatta a Győrt (Fotó: MTI)
Mint ismert, a győri ETO FC a duplázó Zseljko Gavrics találatainak is köszönhetően 2–1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient Konferencialiga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén. Így látták a mérkőzést az osztrák lapok.
Hirdetés

A Sky Sports Austria azt írja, a Győr kétségtelenül hatékonynak bizonyult a saját helyzeteinek kihasználásában, míg a Rapid Wien vezetőedzőjének, Peter Stögernek csapata hiányosságait kellett megemlítenie. Az osztrák szakember elmondása szerint bosszantja, hogy az első félidőben pontatlanok voltak, s nem úgy dominálták a mérkőzést, ahogyan azt szerették volna.

Hirdetés

Gavrics hidegvérrel kihasználja a hanyagságot. Mindkét gólt hanyag szereléseket és labdavesztések előzték meg a vendégek részéről. Az első félidőben a Rapid szinte semmit sem tudott kihozni magából, a második félidőben ugyan jobban teljesített, de ez még mindig túl kevés volt ahhoz, hogy legalább döntetlennel térjen haza

– írja a Sky Sports Austria.

A Kurier cikkében úgy fogalmazott, noha a Rapid Wien jobb ellenfélnek bizonyult, mégis 2–1-es vereséget szenvedett a Győr otthonában.

Hirdetés

Peter Stöger elszenvedte első vereségét.

A Kicker szerint az egygólos hátrány ellenére az osztrák együttesnek megvan az esélye arra, hogy hazai pályán fordítson és főtáblásak legyenek a Konferencialigában.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés