Anya lett az orosz sztárteniszező: meg is mutatta újszülött kisfiát
)
A női világranglistát korábban vezető orosz teniszező 2020-ban vonult vissza. Az ötszörös Grand Slam-győztes játékos áprilisban, 35. születésnapja alkalmából közölte rajongóival, hogy várandós.
„Üdvözlünk a világban Theodore-baby! A legszebb, legnagyobb kihívást jelentő és legkifizetődőbb ajándék, amit kis családunk kérhet” – írta közösségi oldalán, az Instagramon 4,4 millió követőjének Marija Sarapova a szülés után. Amúgy a kisfiú édesapja Alexander Gilkes brit üzletember.
Sarapova és a 42 éves Gilkes 2018-ban kezdett randevúzni. Az angol üzletember ezután 2020 decemberében tette fel a kérdést a világhírű teniszezőnek, hogy lenne-e a felesége. Miután igen választ kapott Alexander Gilkes, egy 300 ezer font (143 millió forint) értékű gyémánt eljegyzési gyűrűt helyezett Maria ujjára.
Eljegyzésük bejelentésekor Sarapova, aki a sportpályafutása során végig orosz színekben versenyzett, de 1994 óta az Egyesült Államokban él, ezt írta: „Igent mondtam az első naptól kezdve, amikor találkoztunk. Ez volt a mi kis titkunk, ugye Alex?”.
Gilkes megköszönte az orosz klasszisnak, hogy „nagyon boldog fiúvá tett, és igent mondott” a házassági ajánlatára. Azt is hozzátette: „Várom, hogy egy életen át szerethesselek, és tanulhassak tőled, Maria Sarapova”.