Harcsát sokkolta Csollány tavalyi halála, mindenkinél erősebbnek hitte

Már több mint egy éve nincs közöttünk Csollány Szilveszter / Fotó: Grnák László
Már több mint egy éve nincs közöttünk Csollány Szilveszter, aki ma ünnepelné 53. születésnapját, ha nincs a gyilkos kór, amely 2020-ban elszabadult a világban. Az olimpiai bajnok tornász a koronavírus-járvány egyik legismertebb hazai áldozata volt, tavaly év elején, január 24-én, 51 évesen hunyt el. Pedig barátja, az ökölvívó Harcsa Norbert biztosra vette, legyőzi a Covidot, de sajnos nem lett igaza.

A két exsportoló a TV2-n futó, Dominikai Köztársaságban zajló Exatlon Hungary vetélkedőműsorban, a Bajnokok csapatában került közelebbi barátságba egymással.

„Persze már előtte is tisztában voltam vele, kicsoda Csollány Szilveszter, nagyon tiszteltem az eredményei miatt. Tudtam, hogy 2000-ben Sydney-ben olimpiát nyert gyűrűn, s mellette világ- és Európa-bajnok is volt – mondta Harcsa. – Komoly sportolókkal együtt versenyezni megtiszteltetés volt nekem. Szilast nagy bajnoknak tartottam, és ez csak tovább erősödött bennem, amikor az Exatlonban jobban megismertük egymást, összebarátkoztunk. Végtelenül közvetlen volt, sokszor hangsúlyozta, hogy ő épp olyan hétköznapi, átlagos figura, mint mi. De ez nem igaz, más volt. Felnéztünk rá, különleges tehetség és különleges ember is volt, kiemelkedett közülünk, igazi példakép. Sok olimpiai bajnokot ismerek, de Szilveszter nem szállt el azután, hogy a csúcsra ért, mint néhányan.”

A sportreality után sem szakadt meg a kapcsolat a résztvevők között. A bajnokok közös üzenőfalon tartották egymással a kapcsolatot, s a banda összejárt. Például elmentek többen is Csollány keresztapjához, Sike Tamás egri borászhoz kicsit lazítani.

„Nagyon jókat ettünk, ittunk, dumáltunk a keresztapjánál – árulta el a volt bokszoló. – Akkor még minden szép és jó volt. A koronavírus-járvány már terjedt a világban, de nem hittük, hogy bárkinek komoly baja lehet ebből. Aztán jött a hír a közös chatszobában, hogy a Szilas is megfertőződött. Írta: »sajnos én is elkaptam ezt a sz.rt, de legyőzöm«. Beszéltünk többen is vele, támogattuk, nem lesz baj. Biztos voltam benne, ha valaki, ő tutira legyőzi a betegséget. Végigsportolta az életét, egészségesen élt tudtommal, kicsattant az erőtől. Ám sajnos aztán jöttek a rosszabbnál rosszabb hírek, tudtuk, hogy egyre nagyobb a baj. Majd pedig a tragédia híre. Sokkolt a halála, mindenkinél erősebbnek hittem. »Jó utat, Szilas…« – ennyit tudtam csak írni megrökönyödésemben akkor. Óriási veszteség ez mindannyiunknak, akik ismertük, szerettük őt.”

Harcsa még most is sokszor gondol az ex-tornász barátjára, főleg, ha Eger felé vagy Sopronba viszi az útja, ahol az elhunyt olimpiai bajnok a családjával élt. Csollány Sziveszter két tinédzserkorú és egy felnőtt lányt hagyott itt.

Jól fogy a Szilas bor
Csollány Szilveszter keresztapja, az egri borász Sike Tamás a legenda álmát valóra váltva, három kedvenc italából összeházasította a Szilas cuvée-t, s az eladásából befolyt összeget a tornász gyermekei javára ajánlotta fel. Mint azt lapunknak korábban elmondta, a bor remekül fogyott, korlátozott számban lett palackozva, de még elérhető belőle a pincészetben vagy webshopukban.