Túlugrotta édesanyját Fazekas Erzsébet fia: ifjúsági bajnok lett a műsorvezető 16 éves gyermeke
)
helyezett, kétszeres szabadtéri és négyszeres fedett pályás országos bajnok volt, s immár 16 éves fia, Gábossy Alex is ebben a számban jeleskedik – férje, Gábossy Lajos felkészítésével.
A kereken két méter magas, tehetséges sportoló az év elején, a kosárlabdával szakítva választotta az atlétikát szülei legnagyobb örömére. Alighanem jó döntést hozott: mindössze 23 edzést követően februárban második lett a fedett pályás ifjúsági bajnokságon, majd félévnyi atletizálást követően augusztusban szabadtéren nyert.
– Nagyon örülünk, hogy az atlétikát választotta, mindenfajta szülői nyomás nélkül. A férjemmel mindig szerettük ezt a közeget, elképesztően jó érzés számomra húsz év után újra a részesének lenni. Az édesapja az edzője is egyben, harmonikusan tudnak együtt készülni. Nekem Alex azt mondta, döntsem el, hogy az anyukája vagy a másodedzője szeretnék lenni, az előbbit választottam, bár néha azért kiesek a szerepemből – mondta lapunknak mosolyogva Fazekas.
)
A műsorvezető elárulta, mivel maga 190 cm-ig jutott magasugróként, férje pedig 210 cm-ig, Alex 2 méteres ugrásával tulajdonképpen a családi átlagot hozta. Fiának komoly céljai vannak.
– Szeretnék olimpián szerepelni, és egyszer első magyarként eljutni 230 centiméterig – árulta el az atléta.
(Ez is érdekelheti: Azonnal és örökre eltiltották a kanadai atlétikaedzőt)
Alex a MAFC kosarasaként utánpótlás-válogatott volt, de úgy érzi, atlétaként még többre viheti.
– Szerettem volna a tengerentúlon kosarazni, de ehhez fel kellett volna áldozni a tanulmányaimat, és úgy érzem, magasugróként sikeresebb lehetek – mondta lapunknak.
)